kapubanner for mobile

A közfoglalkoztatás nem a munkáról, hanem az emberről szól

A belügyminiszter szerint a közfoglalkoztatás rövid időn belül egész Európában megjelenik, sőt a kontinensen kívül is, az emberek ugyanis egyre nehezebben fogadják el, hogy életerős, egészséges emberek ne dolgozzanak, kizárólag segélyekből éljenek generációkon keresztül, nyilatkozta Pintér Sándor a Népszabadságnak.

A belügyminiszter az interjúban hangsúlyozta, hogy a kormányoknak kezelniük kell ezt a helyzetet, ennek a legkézenfekvőbb módja, hogy pénzügyi lehetőségeiktől függően munkalehetőséget teremtenek a munkanélkülieknek.

Arra a kérdésre, hogy ha a vízügy több tízezer közfoglalkoztatottnak tudna munkát adni, miért nem rendes foglalkoztatásban és tisztességes bérért végeztetik el a munkát, azt válaszolta: a közfoglalkoztatás nem az elvégzett munkáról szól, hanem az emberről, akinek a munkaereje nem kell a piaci szférának.

Népszabadság

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek