kapubanner for mobile

A magyar cégek negyedénél fordulnak elő bűncselekmények

A PricewaterhouseCoopers felmérése szerint a magyar cégek negyedénél fordult már elő gazdasági bűncselekmény, mely alacsonyabb a nemzetközi átlagnál. Ugyanakkor azok, akik ellen Magyarországon bűncselekményt követtek el, több esetről számoltak be, mint a világátlag.

A magyar cégek 58%-ánál az alkalmazottak követték el a bűncselekményt, s a bennfentes elkövetők aránya nálunk magasabb (58%), mint a világban (28%). A leggyakoribb visszaélések közé a csalás és a lopás tartozik, ugyanakkor a legnagyobb fenyegetést a vállalatvezetői vélemények szerint a korrupció jelenti.

A bűncselekmények által okozott kár egyébként 170 millió forintot tett ki, de az eltűnt pénznek mindössze 32%-át sikerült visszaszerezni. Mindamellett a visszaélések 48%-ban járulékos veszteségeket is okoztak a cégeknek, így presztízsveszteséget, a munkavállalók motivációjának visszaesését, valamint üzleti kapcsolatok megromlását.

A felmérésből az is kiderült, hogy amennyiben a visszaélésben felső vezetők is érintettek volt, úgy őket csak ritkábban bocsátottak el emiatt, illetve büntetőjogi feljelentést is ritkábban foganatosítottak ellenük, pedig a bennfentesek által elkövetett visszaélések nagy részét felsővezetők követik el.



( Munkatársunktól )
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek