A megbízó is bukhat a feketemunkásokon
Tavasztól a feketefoglalkoztatásban leginkább érintett ágazatokban például az építőiparban a megbízó cég felelőssége is lesz, hogy alvállalkozója legálisan alkalmazza a munkaerőt írja a Világgazdaság.
Kiss Péter munkaügyi miniszter már tavasszal módosíttatni akarja a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt. A szaktárca és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az illegális foglalkoztatás további viszszaszorulását várja az újabb törvényi szigortól.
A közbeszerzési törvény tavalyi módosítása miatt akár öt évre is eleshetnek az állami forrásoktól, illetve megrendelésektől a feketefoglalkoztatók. Emellett a munkaügyi vizsgálatok szaporodása is hozzájárult ahhoz, hogy 2006-ban több mint 12 000 munkaadónál 42 276 feketemunkást lepleztek le.
Tavaly tízezer állampolgári bejelentés érkezett munkaadók ellen, többségük a bérek, pótlékok hiányos megfizetése miatt. Éppen ezért a tavaszi törvénymódosításkor várhatóan a bérkifizetések ellenőrzésére vonatkozó paragrafusok is szigorodnak, vagyis már nemcsak a minimálbérre, hanem mindenfajta bérkifizetésre vonatkozónak a megsértése szankcionálható lesz.
Egyre többször fordul majd elő, hogy az APEH, a VPOP, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és az OMMF összehangoltan ellenőriz, egymásnak adva a kilincset. Az OMMF az idén szorosabban együttműködik az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral is, hogy az eltitkolt munkabaleseteket felderítsék.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?