A minimálbér 62 500 forintra emelkedhet
Csaknem megegyeztek a minimálbérről a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Amennyiben a szakmunkások béréről is megszületik az egyesség, a minimálbér 62 500 forint lesz. Az [origo] utánaszámolt annak, hogy az 1992-ben bevezetett 8 ezer forintos minimálbér, és az átlagkeresetek viszonya miként változott az utóbbi 12 évben.Ezer forinton vitatkoznak1/5. oldalCsaknem megegyezett a minimálbérről az Országos Érdekegyeztető Tanács. Jövőre a jelenlegi 57 ezer forint helyett 62.500 forint lesz a minimálbér, amennyiben a szakmunkások ennél magasabb garantált béréről is megegyezik a testület Az OÉT péntek délutáni plenáris ülésén eddig jutott el a kormányzati, a munkaadói és a munkavállalói oldal, majd zárt körű tárgyaláson folytatták tovább az egyeztetést. A tárgyalás elején az is kiderült, hogy mindannyian elfogadnák a több évre szóló megállapodást. Ezek szerint 2007-ben 65.500, 2008-ban 69.000 forint lenne a minimálbér. Ez jó tervezhetőséget jelentene a vállalkozások számára is.A munkáltatók múlt pénteki javaslata alapján a következő három évben a GDP erősödés és a létminimum 50-50 százalékos figyelembevételével számolnák ki a minimálbért. Ezt a módszert a munkaügyi miniszter is tárgyalási alapnak tekinti. A munkavállalók abban az esetben fogadják el a számítást, ha ezzel 2008-ra elérhető az akkori létminimum szintje.Egyetértés volt abban is, hogy jövőre a bruttó bérek 4-5 százalékos emelését javasolják országos szinten a versenyszféra vállalatainak. Ebben jelentős kompromisszumot vállalt a kormányzati, illetve a munkaadói oldal, mert korábban 3,5-4, illetve 3,5-4,5 százalékos emelést javasoltak.Abban nem volt egyetértés, hogy a szakmunkásoknál milyen módon garantálják a legkisebb bért. A szakszervezetek ragaszkodtak ahhoz, hogy jövőre a második félévtől már legyen kötelező az általános minimálbérnél egy bizonyos szorzóval magasabb legkisebb bér ebben a kategóriában. A szakszervezetek ugyanakkor elfogadnák, hogy az ágazati kollektív szerződésekben lefelé is el lehessen térni a szakmunkásoknál általánosan kötelező legkisebb bértől.A munkaadói oldal viszont nem tartotta lehetségesnek, hogy a jövő év második félévében már általános jelleggel bevezessék a szakmunkásoknál ezt a magasabb kötelező legkisebb bért. A jövő évre csak azt tartották lehetségesnek, hogy ajánlást tegyenek a cégeknek egy ilyen magasabb minimálbér alkalmazására. Csak 2007-ben, 2008-ban fogadnák el a kötelező jelleget. A szakszervezetek a szakmunkások legkisebb keresetére vonatkozó szorzószámnál jövőre még elfogadnának egy alacsonyabb mértéket, ha az garantálja, hogy 2008-ra már 1,25 legyen szorzó. A kormányzati oldal és a szociális partnerek abban viszont egyetértésre jutottak, hogy a felsőfokú végzettségűeknél javasolják a cégeknek, hogy lehetőségeik szerint legalább 1,5-szörös szorzót alkalmazzanak a minimálbérhez képest.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?