A munkajogász válaszolt olvasóinknak
A táppénz, a gyes, gyed alatti felmondásról, a szabadságkiadásról, az áthelyezésről is kérdezték olvasóink Dr. Sipos Márta ügyvédet, munkajogi szakértőt. A válaszokból kiderül, a munkahelyen okozott kár elévülési ideje három év.
Érdeklődnék, hogy ha van egy olyan ember, aki most jönne vissza gyes-ről, viszont már szülés előtt sem voltam megelégedve a munkájával akkor köteles vagyok-e visszavenni ugyanabba a pozícióba, vagy ajánlhatok-e helyette (ugyanazon cégen belül) egy másik állást? Még azt kérdezném, hogy a visszavétele után meddig vagyok köteles alkalmazni?
Dr. Sipos Márta: A gyes alatt és utána 30 napig rendes felmondással nem lehet megszüntetni a munkáltatónak a jogviszonyt. Ha rendeltetésszerűen alkalmazza a munkaszerződés-módosítást és azt nem fogadja el a munkavállaló, utána- ha már nem védett- felmondhat.
Ha a munkavállaló mond fel
Jelenleg gyeden vagyok a másfél éves kislányommal. Nem a régi munkahelyemre szeretnék visszamenni dolgozni, hanem egy másikra, ahol családbarátabb az időbeosztás. A jelenlegi munkahelyemen közalkalmazottként dolgoztam. A kérdésem a következő: A gyed alatt én felmondhatok-e a munkahelyemen, a bent lévő szabadságomat a munkahelyemnek ki kell-e adnia vagy fizetnie, illetve a cégem igényt tarthat-e a felmondási idő letöltésére.
Dr. Sipos Márta: A gyes alatt 8 órát dolgozhat, ha kivárja... Ha lemond, 60 napot le kell dolgozni-kivéve, ha az alatt az idő alatt még gyes-en van. Ha munkaképes, a szabadságát ki kell adni, ill. meg kell váltani. Ha nem, akkor meg kell váltani.
Kérjünk írásbeli választ
Gyermekvédelmi asszisztensként dolgozom nevelőotthonban. Szociálpedagógus szakra járok főiskolára másodéves vagyok. Munkahelyemen megüresedett egy utógondozói állás, mely betölthető szociálpedagógusi végzettséggel. A jelenlegi törvények szerint én nem tölthetem be ezt az álláshelyet, mert nincs még meg a diplomám. Erre hivatkozik a munkáltatóm. Szeretném tudni, hogy ez valóban így van-e, és volna más lehetőség, hogy a diploma megszerzéséig betöltsem ezt az álláshelyet?
Dr. Sipos Márta: A közalkalmazotti jogszabályok szerint kell és lehet eljárni. Javasolom, kérje a munkáltatótól írásban a választ a kérésére-így konkrétan ellenőrizni tudja, jogszerű-e a munkáltató álláspontja. ( de figyelem, nem köteles a munkavállalót más munkakörbe áthelyezni !)
Áthelyezés, elbocsátás
Egyik kérdésem: 6 órás-ból 8 órássá változtatnák a munkaidőmet. Mivel az óvodás gyerekeim mellett ezt vállalni nem tudom, nem fogadom el a módosítást, ezután valószínűleg felmondanak. Ha szeretném megtartani az állásomat, az egyetlen lehetőség, hogy kénytelen vagyok ezt elfogadni? Másik kérdésem: Úgy tudom, évi 44 munkanapra áthelyezhett a cég külföldre is dolgozni, ahonnan csak 6 hét, 30 nap után fizet egy hazautazást? A külföldi munkavégzés megtagadása is jogszerű elbocsátást vonhat maga után?
Dr. Sipos Márta: A jogszerű módosítás elutasítása miatt lehet rendes felmondást kiadni, de a bíróság előtt a munkáltatónak kell bizonyítani, valós és okszerű-e a felmondás indoka. Az átirányítás jogi feltételei szerint nem lehet korlátlan ez a rendelkezés, ha pl. családi körülményei miatt az hátrányos, bíróság előtt meg lehet támadni.
Szabadságkiadás
Azt szeretném megkérdezni hogy most 1-től új munkarendben dolgozom, napi 12 órában, 2 napot utána 2 nap pihenő folyamatos műszakban. Ha majd szabadságot akarok kivenni 1 napot, 1.5 napot akarnak írni. Jogos-e ez így?
Dr. Sipos Márta: A hét minden napja munkanapnak számít a szabadság kiadása szempontjából, ha tehát azt kiadják, heti 5 napot folyamatosan szabadságon lesz. (a pihenőnapok miatt) Kettőnél több részletben a munkavállaló kérésére adható ki a szabadság, de azt nem köteles a munkáltató minden esetben teljesíteni ! Naptári napban kell számítani a szabadságot, a munkaügyi felügyelőség is tud segíteni....
Kárt okozott a kolléga - mit tehet a munkáltató?
Épitőipari kivitelező cégünknél épitésvezetőként és műszaki vezetőként dolgozott egy fiatal kolléga. Munkájával sok esetben nem voltunk megelégedve, komoly pénzben is kifejezhető kárt okozott cégünknek. Egyik napról a másikra felmondott, munkaviszonya megszűnt. Van-e lehetőségünk és esélyünk bárminemű kártéritési igényre vele szemben? Az általa vezetett és irányitott munkáknál folyamatosan garanciális és elszámolási gondok vannak azóta is.
Dr. Sipos Márta: Három év az elévülési idő, ha bizonyított a kár, munkaügyi bíróság előtt követelhető.
Táppénz alatti felmondás
Táppénz ideje alatt a munkaviszonyt közös megegyezéssel meg lehet-e szüntetni?
Dr. Sipos Márta: Igen.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?