A munkaügyi bizottság támogatta Csizmár Gábor kinevezését
Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága támogatta Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszteri kinevezését. A miniszterjelölt több és jobb munkahelyek megteremtését, valamint a bérfelzárkóztatást tartja a tárca legfontosabb feladatának.
A miniszterelnök Csizmár Gábort , a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) politikai államtitkárát jelölte ki a tárca új miniszterének. Az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága támogatta Csizmár Gábor miniszteri kinevezését.
A miniszterjelölt a pénteki bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy a szaktárca legfontosabb feladata: a bérfelzárkóztatás, az eddiginél még több és jobb minőségű munkahelyek létrehozása, valamint az esély megteremtése azoknak, akik nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ahhoz, hogy ezek az elképzelések megvalósuljanak, egy összetett eszközrendszerre van szükség.
Munkahelyteremtés
Az elmúlt években 220 ezer új munkahely jött létre, míg ugyanez idő alatt mintegy 170 ezer szűnt meg. A foglalkoztatottak aránya 2002 óta 45 ezer fővel nőtt, 105 ezerrel csökkent az inaktívak és 16 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta már évek óta szinte változatlan.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?