A nyugdíjreform költségei nem növelnék a deficitet
Az Európai Unió pénzügyminiszterei hajlandóságot mutatnak arra, hogy a nyugdíjreformok költségei ne emeljék tovább a tagországok államháztartási hiányát. Ez a korrekció 0,8-1 százalékkal csökkentheti a magyar hiányt.
Egyértelmű sikernek nevezte Draskovics Tibor az uniós pénzügyminiszterek keddi tanácskozásán létrejött elvi egyezséget arról, hogy a nyugdíjreform költségeit - a stabilitási és növekedési paktum felülvizsgálatának keretében - ne tekintsék deficitnövelő kiadásnak, ha erre kerül a sor. A magánnyugdíj-rendszer bevezetése rövid és középtávon jelentős bevételektől fosztja meg az államot, amelyek nagyobb államháztartási hiányban jelentkeznek. Hosszabb távon azonban az állam számára megtakarítást jelent, hogy a több pilléres rendszer miatt kevesebb nyugdíjat kell fizetni.
Gerrit Zalm, a pénzügyminiszteri ülésen elnöklő holland tárcavezető külön is hangsúlyozta, hogy a "nyugdíjreformnak különleges elbánást kell élveznie", a többség véleményére hivatkozva viszont elutasította, hogy bármilyen kiadási kategóriát kizárjanak, amikor a költségvetési hiányt elbírálják. Draskovics Tibor szerint az államháztartási hiány kiszámolása a jövőben sem változna, csak utólag, az esetleges következmények mérlegelésekor vennék figyelembe a nyugdíjeffektust. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha egy tagállam büdzséjének hiánya csupán a nyugdíjreform költségei miatt emelkedett a megengedett 3 százalékos GDP-arányos szint fölé, nem indítanának eljárást ellene.
Magyarország esetén a nyugdíjreform figyelembe vétele becslések szerint 0,8-1 százalékkal csökkentené a deficitet. A tagállamok közül Lengyelország, Svédország és Szlovákia jelenleg is a magánnyugdíj-befizetésekkel csökkentett deficitet tart nyílván, amit ugyanakkor egy Eurostat-döntés az év korábbi időszakában helytelenített. Egy tagállamok szintjén született politikai megállapodás - ami a jelek szerint körvonalazódik - viszont felülírhatja az Eurostat álláspontját. Az elképzelés részletesebb kidolgozására két hónap áll a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság rendelkezésére.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?