A paksi dolgozók is tüntetni fognak szerdán
A paksi atomerőmű legnagyobb érdekvédelmi szervezete, a Paksi Atomerőműben Dolgozók Szakszervezete (PADOSZ), valamint két további szervezet, a Munkástanács és a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) döntése értelmében a munkavállalók részt vesznek a jövő szerdai Parlament előtti demonstráción.
A döntés indoklásául elmondta: a szakszervezetek nem maradhatnak tétlenek tagjaik szociális és jóléti problémáit illetően. Hogy a kedvezőtlen helyzetből a munkavállalók kimozduljanak, helyénvaló, hogy a szakszervezet országos ügyekben is megszólaljon.
A meghirdetett célok közül Lőrincz László kiemelte a nyugdíjszámítás változását, a korkedvezményes nyugdíj tervezett plusz adóztatását, a számítás pontatlanságait. Mint hozzátette, ez ügyben az erőműben is folynak a tárgyalások a munkáltatóval.
A demonstrációra felutazók számát még nem tudta meghatározni, a jelentkezés határideje ugyanis kedden jár le. Buszokat azonban már rendeltek tette hozzá.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?