kapubanner for mobile

A péntek is stresszeli a dolgozókat

Az idegesítő kollégák, a folyton meghibásodó számítógépek mellett a munkavállalók számára komoly stressztényező a hétfő mellett, a péntek, sőt az ünnepek is.

Egy brit kutatás szerint, amelyet a Nurofen Tension Headache publikált, a munkahelyi stressz leggyakoribb tünete a görcsös fejfájás. A dolgozók mintegy harmada (33 százalék) szerint a legjobban a lerobbanó számítógépek kezdik ki az idegeiket, ezt követően (32 százalék szerint) az idegesítő munkatársaktól tudnának leginkább falra mászni, a sztresszfaktorok dobogójának harmadik fokán pedig a megkérdezettek 10,5 százaléka szerint a fénymásolók meghibásodása áll.

A felmérésből ugyanakkor kiderül, hogy a hétfő kiemelt helyen áll a stresszt okozó tényezők listáján, a második helyen viszont - meglepő módon - a hétvége előhírnökeként a péntek áll. Hasonló a helyzet az ünnepekkel is, itt a megkérdezettek 56 százaléka állította, hogy számára a karácsonyi és a szilveszteri időszak mindig stresszel és idegeskedéssel jár, nem utolsósorban a rengeteg sorbanállás és a tömött üzletek miatt.

Sokan levezetik a feszültséget az edzőteremben vagy éppen a kocsmában, de számos alkalmazott hagyja felhalmozódni a stresszt. Ha azonban a düh tárgya nem meghatározható, a probléma bármeddig fokozódhat. Az apró, jelentéktelennek tűnő incidenseket vandalizmus, erőszak is követheti, sőt halálesethez is vezethet a kezeletlen agresszió. A legfőbb gond, ha az emberek nem járnak a problémák végére, hanem hagyják eluralkodni magukon a frusztrációt.

Fokozza a stresszt például, ha a munkáltató váratlanul olyan igényekkel lép fel, minthogy az alkalmazott dolgozza végig az ebédszünetét, vagy nem emeli a fizetést ígérete ellenére. Egyes személyiség-típusok nem viselik el a mobiltelefonhoz, számítógéphez és határidőkhöz kötött életmódot.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek