kapubanner for mobile

A szabad munkavállalás javíthatja a versenyképességet

Az Európai Unióban remélhetően hamar leomlanak a munkavállalók mozgását akadályozó korlátok - emelte ki Csizmár Gábor az európai civil szervezetek budapesti fórumán.

Az Európai Unió versenyképességének fejlesztését szolgáló Lisszaboni stratégiáról tanácskoztak a tagországok civil szervezeteinek, munkáltatóinak és munkavállalóinak képviselői Budapesten. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, és a Magyar Gazdasági és Szociális Tanács közös konferenciáján részt vevő testületi tagokat és szakembereket a magyar kormány nevében Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter köszöntötte.


A munkaügyi tárca vezetője beszédében hangsúlyozta: Magyarország a sajátjának érzi az európai értékeket, az alapvető szabadságjogokat, akkor is, ha úgy látja, hogy ezek nem minden téren érvényesülnek. Az áru és a tőke a tagországok között szabadon áramlik, a szolgáltatások és a munkavállalók viszont csak korlátok között mozoghatnak, de remélhető, hogy ezek a korlátok hamarosan leomlanak. Magyarország 1997 óta egyenes fejlődési pályán halad, évi 4 százalékos növekedéssel, az export 8-10 százalékos bővülésével, ami döntően a hatékonyság javulásának köszönhető - mondta miniszter. Kiszámítható, stabil környezetet találnak nálunk a vállalkozások, rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, működnek a szociális párbeszéd intézményei. Ugyanakkor kihívást jelent az államháztartás egyensúlyi helyzete és a foglalkoztatás, az aktivitás növelése.

A versenyképesség javítását a szociális kohézió ellen ható tényezőnek szokták tekinteni - vetette fel Csizmár Gábor, aki hamisnak nevezte ezt a szembeállítást. A foglalkoztatás bővítésével ugyanis hidat lehet verni a két követelmény közé. Ezt tükrözik a lisszaboni prioritások, amelyek hazánkban is érvényesülnek: a stratégiánk fontosnak tekinti a foglalkoztatás bővítését, a munkáltatók és munkavállalók alkalmazkodó képességének erősítését és az emberi erőforrások fejlesztését. Célunk, hogy minél több és minél jobb munkahely jöjjön létre és mindenki esélyt kapjon, aki dolgozni akar. Mindemellett külön segítséget igényelnek a pályakezdők, a gyermekszülés után a munkapiacra visszatérő nők, a szakma- és munkahelyváltásra kényszerülő idősebb korú munkavállalók, a megváltozott munkaképességű emberek és az elhelyezkedni nem tudó romák.

A miniszter kiemelte: tudja, hogy hazánkban is fontos az alacsony iskolázottság felszámolása, a szakképzettség növelése és a munkavállalási lehetőségekben a területi különbségek csökkentése. A kitűzött célok elérése érdekében a Kormány aktív gazdaságpolitikát folytat az infrastruktúra fejlesztésétől a foglalkoztatási költségek csökkentésén át, a bérfelzárkóztatás, a rugalmas foglalkoztatás és a munkaerő-mobilitás feltételeinek a megteremtéséig. Ugyanígy előtérben áll a gazdaság és az oktatás kapcsolatának erősítése, a felnőttképzés, az élethosszig tartó tanulás fejlesztése. A kormányzat aktív munkát végez a kiegyensúlyozott és szabályos foglalkoztatás, az átlátható munkapiaci viszonyok megteremtése és a szociális ellátórendszer hatékony működése érdekében is.

Csizmár Gábor emlékeztette a tanácskozás részvevőit, hogy az Európai Unió munkaügyi miniszterei, illetve kormányfői áttekintik a lisszaboni stratégia érvényesülését. A tagországok számára várhatóan új lehetőségeket teremtenek az innováció, a foglalkoztatás, az elöregedés és az energiapolitika terén elhatározásra kerülő közös lépések. Ehhez nagymértékben hozzájárulhatnak a budapesti konferencia ajánlásai és tapasztalatai.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek