kapubanner for mobile

A szingliket is diszkriminálják a munkahelyeken

Egyre többet panaszkodnak a szinglik, hogy jóval magasabb elvárásokat támasztanak velük szemben munkahelyükön, ha túlórázásról, hétvégi munkáról, vagy munkával kapcsolatos utazásról van szó, ellentétben családos kollégáikkal - derül ki friss felmérésből.

A brit Carat médiavállalat által készített felmérésben 4000 munkavállalót kérdeztek meg. A legtöbb szinglinek nem volt gondja azzal, hogy egyedülálló, de 10-ből hatan úgy érezték: munkahelyükön mégis hátrányosan megkülönböztetik őket családos kollégáikkal szemben és ezt anyagilag is megérzik.

A kutatásban azokat tekintették szingliknek, akik elváltak, megözvegyültek, külön élnek társuktól, és úgy általában nem élnek párkapcsolatban, valamint az elkövetkezendő 12 hónapban nem is terveznek házasságot, valamint összeköltözést. A felmérésben résztvevőknek 38 százaléka bizonyult ezen feltételek alapján egyedülállónak, de a hivatalos statisztikák szerint egyre több ember (Nagy Britanniában minden hatodik polgár) egyedülállónak tekinthető. A Carat kutatása szerint mindössze minden negyedik megkérdezett mondta azt, hogy ha tehetné inkább párkapcsolatban élne.

A résztvevők több, mint harmada (34 százalék) állította, hogy mivel nem él partnerkapcsolatban és nincs családja, jobban számítanak rá, ha hétvégi munkákról van szó, 29 százaléka pedig azt tapasztalta, hogy - családos kollégáikkal ellentétben - őket sokkal többször kérik meg túlórázásokra. Minden ötödik szinglinek pedig sűrűbben kell munkával kapcsolatos utazásokra mennie.

A leghátrányosabb helyzetben az egyedül élő férfiak vannak, mintegy kétharmaduknak volt már része családi állapota miatti diszkriminációban a munkahelyén, míg női sosrtársaiknak csak majdnem fele (48 százaléka) panaszkodott ilyen irányú tapasztalatról. A tanulmányból kiderül: minél fiatalabb valaki, annál rosszabb a helyzet. A 16 és 24 év közöttiek 70 százalékát érte már ilyen jellegű megkülönböztetés, míg a 25 és 44 éves munkavállalókat már csak 58, a 45 és 64 év közöttieket pedig 45 százalékban érintette ez a probléma.

A megkérdezettek fele állította, hogy határozottan hátrányát érzi annak a szociális és társadalmi életében, hogy nem családos. Az emberek negyedét folyamatosan zavarbaejtő kérdésekkel ostorozzák a szerelmi életüket illetően. Egy másik csoport szerint a párkapcsolatban élők domináns tábora sokszor valósággal "kinézi" a szingliket a páros társaságból, akár a munkahelyen is.

A legrosszabb tapasztalatokkal a nők rendelkeznek, nekik 55 százalékuk panaszkodott erről, míg az egyedülálló férfiakat csak 47 százalékban érintette a probléma. Az összes megkérdezett mintegy 60 százaléka azonban egyetértett abban, hogy a szingliknek sokszor a pénztárcájuk is bánja, hogy nem élvezik semmilyen párkapcsolat örömeit.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek