kapubanner for mobile

A színházi törvényről egyeztetett a szakma

A színházi szakmai szervezetek képviselői alapvetően egyetértenek a színházi törvény munkaanyagában foglaltakkal, csupán kisebb kifogásokat, javaslatokat fogalmaztak meg hétfői egyeztetésükön.

Szombaton a táncosok és zenészek szakmai szervezeteivel tartanak megbeszélést, majd a színházi szervezetekkel újratárgyalják a javaslatokat – mondta Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára az MTI-nek.

Vajda Márta kitért arra, hogy a hétfői megbeszélésen a színházi szakmai szervezetek képviselői ismertették véleményüket. Az egyeztetésen felvetődött kifogások közül megemlítette: nem elég rugalmas a színházakat kategorizáló regisztrációs rendszer, nincsenek definiálva az egyes fogalmak, nem egyértelmű, hogy ki melyik kategóriába tartozik.

Szó volt a két lehetséges finanszírozási modellről is, mint mondta, nehéz eldönteni, melyik a jobb variáció. Hozzátette: az lenne az igazi, ha nem fix összeget, hanem százalékot állapítanának meg, arányokat adnának meg, például, hogy az éves GDP-nek hány százaléka költendő színházra.

Vajda Márta elmondta, hogy a beérkezett javaslatokat egymással egyeztetve, összegyúrva juttatja el a Magyar Színházi Társaság november 9-ig a minisztériumba.

A kulturális tárca október elsején tette közzé a színházi törvény koncepció-tervezetét, amely a színházak, a zenei és táncművészeti intézmények működéséről, állami támogatásáról és sajátos munkajogi szabályairól szól. A szakmai szervezetek november 9-ig véleményezhetik a dokumentumot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek