A többség szívesen dolgozna milliárdosként is
A jelenleg dolgozó magyarok mintegy 60 százaléka akkor is folytatná a munkát, ha nagyon sok pénzhez jutna. A leginkább a diplomások elégedettek a kenyérkereső tevékenységükkel.
A Marketing Centrum feltette az 1 milliárd forintos kérdést. Az 1200 országszerte véletlenszerűen kiválasztott felnőtt véleménye alapján kiderült, az aktív népesség mintegy négytizede azonnal abbahagyná a munkát, ha nyerne a lottón, vagy örökölne valahonnan 1 milliárd forintot, a dolgozók többsége azonban folytatná a pénzkeresetet.
Hasonló eredmény született tavaly az Egyesült Államokban: a Gallup közvélemény-kutató intézet adatai szerint az amerikaiak 45 százaléka fejezné be munkát, ha nyerne 10 millió dollárt.
A közszférában elégedettebbek az alkalmazottak
A Marketing Centrum felmérésének érdekessége, hogy a munkával való elégedettség a társadalmi-demográfiai jellemzők közül egyedül az iskolai végzettséggel van kapcsolatban. A diplomásoknak csupán az ötöde, az ennél alacsonyabb végzettséggel rendelkezőknek viszont több mint négytizede hagyna ott azonnal csapot-papot a munkahelyén. A munkájukkal leginkább a közalkalmazotti szféra alkalmazottai elégedettek: mindössze 31 százalékuk vonulna vissza a munkától, míg a magáncégeknél dolgozóknál 43 százalék ugyanez az arány.
A kutatás során azt is megkérdezték, hogy a tovább dolgozók maradnának-e a jelenlegi munkahelyükön, avagy újat keresnének. A hazai válaszadók fele maradna, másik fele pedig új kihívások után nézne. Az amerikai polgároka magyaroknál ragaszkodóbbnak bizonyultak, a kétharmaduk válaszolta azt, hogy jelenlegi munkahelyén dolgozna tovább.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?