kapubanner for mobile

A vasutasok nem örülnek a leépítésnek

Továbbra sem ért egyet a Vasutas Települések Országos Szövetségének elnöke azzal, hogy a gazdasági tárca számos vasúti szárnyvonalon meg akarja szüntetni a személyszállítást. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig felszólította a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM), hogy a tervezett tömegközlekedési reform kapcsán haladéktalanul kezdje meg az egyeztetést a vasútnál képviselettel bíró reprezentatív szakszervezetekkel.

Kaszai János Elmondta, hogy a szövetség november 11-e óta gyűjti az aláírásokat annak érdekében, hogy ne a szaktárca, hanem az Országgyűlés tárgyalja meg a vasútvonalak jövőjét. A vésztői vasúti csomópontban élők közül például már közel kétezren írtál alá az íveket.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek