kapubanner for mobile

A versenyképes Európának el kell törölnie a munkaerőpiaci korlátozásokat

Csizmár Gábor miniszter szerint Európának el kell döntenie, hogy versenyképességét szeretné-e növelni vagy a belső vetélkedések terepe marad. A foglalkoztatási miniszter aláhúzta, a versenyképsség növelésére el kell törölni az országok közötti munkaerő-piaci korlátozásokat.

Európának el kell döntenie, hogy a 25 ország együtt akar-e versenyképes lenni, vagy az EU továbbra is a belső vetélkedések terepe marad - mondta kedden Brüsszelben Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A politikus a Foglalkoztatási hét elnevezésű, az Európai Bizottság által szervezett szakmai rendezvénysorozat megnyitásán vett részt a belga fővárosban.
Alaptalan félelmek
Csizmár leszögezte, nincs első és másodosztályú Európa, csak a 25-ök Európája van. Nem az a baj az EU gazdaságfejlesztési stratégiájával, a lisszaboni programmal, hogy túl sok célkitűzést fogalmazott meg, hanem hogy Európa túl nehézkesen működik, és bizonyos kérdésekben kétarcú. Ez utóbbira példaként a munkaerő szabad vándorlásának korlátozását említette: mint emlékeztetett, a régi EU-tagok túlnyomó többsége (a britek, az írek és a svédek kivételével) korlátozta az új tagokból érkező munkaerőáramlást, ám az elmúlt csaknem egy év tapasztalatai azt mutatták, hogy ezek a félelmek teljesen megalapozatlanok voltak, és nem csak Magyarországból, de a többi, újonnan csatlakozó országból sem érkeztek tömegesen munkavállalók a régi tagok területére. Hozzátette: az nem lehet, hogy fenntartjuk a korlátozásokat a szolgáltatások piacán, és a négy szabadság közül egy másikat, a munkaerő szabad áramlását is korlátozzuk, és közben kesergünk a versenyképesség problémái miatt.
Egyeztetés a Bolkestein-direktíváról
Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb EU-vitájáról, a szolgáltatási piac felszabadítását célzó Bolkestein-direktíváról szólva Csizmár elmondta: nagyon sok félreértés van a dolog körül, ezért is ajánlotta fel, hogy Magyarországon a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek kezdjenek egyeztetést. Szerinte egyébként itt inkább a régi és az új tagállamok között van különbség, nem pedig a magyar munkáltatók és a munkavállalók között. Mindenesetre úgy vélte, Magyarországnak fel kell készülnie, hogy a szolgáltatási piac megnyitása nemcsak jó lehetőségeket teremt a magyar cégeknek külföldön, hanem ez utóbbiak a hazai piacon is versenyre kényszerülhetnek. Ezért a folyamatokat előre modellezni kell és moderálni, ha túl heves változások kezdődnek.
Magasak a magyar munkaerő-költségek
A miniszter kitért egy brit felmérés előző nap nyilvánosságra hozott eredményeire, amely szerint Magyarország a munkaerő-költségek terén a tavaly belépett új EU-tagországok élcsoportjában van. Csizmár Gábor szerint olcsóságban már nem tudunk, de nem is akarunk versenyezni, ehelyett arra kell törekedni, hogy a munkavállalók szaktudása legyen versenyképes, emiatt válasszák a befektetők Magyarországot.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk

A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben

Egy friss kutatása szerint a foglalkoztatott nők közel egyharmada állítja, hogy megkülönböztetéssel szembesült, amikor egyenlő bért próbált elérni. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek