A virtuális munkakönyv 2-3 milliárd forintba kerül
A virtuális munkakönyv 2-3 milliárd forintos költségét a Munkaerő-piaci Alap, illetve a költségvetés vállalná a kormányzati elképzelések szerint, bár döntés még nem született e kérdésben - derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szakbizottságának, a virtuális munkakönyvre vonatkozó törvénytervezet pénteki vitáján.
A virtuális munkakönyv 2-3 milliárd forintba kerül 2003. július 18. FigyelőNet, MTI-Eco A virtuális munkakönyv 2-3 milliárd forintos költségét a Munkaerő-piaci Alap, illetve a költségvetés vállalná a kormányzati elképzelések szerint, bár döntés még nem született e kérdésben - derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) szakbizottságának, a virtuális munkakönyvre vonatkozó törvénytervezet pénteki vitáján. Dávid Ferenc a munkaadói oldal képviselője kifejtette: a munkáltatóknak akkor lenne érdekük egy ilyen rendszer kiépítése, ha szabadon lekérdezhetnék a felvételre kerülő dolgozók korábbi munkaviszonyait, azt hogy rendes vagy rendkívüli felmondással jött el az adott munkavállaló a munkahelyről. Segítené a munkáltatók döntését a felvételben, ha még bizonyos referenciákat is kaphatnának az előző munkahelyekről az adatbázis segítségével. A kormányzati oldal válaszában rámutatott: ez az igény adatvédelmi problémákat is felvet, de ellentétes azzal a munkajogi szabályozási alapelvvel is, hogy a munkaszerződés két egyenrangú fél alkuja. A munkaadói oldal szóvivője hangsúlyozta: a munkaadók egy része technikailag sem tudja majd teljesíteni, hogy az új belépők adatait még aznap továbbítsa az adatbázisnak. A kormányzati oldal szerint viszont ez lehetséges, mert a bejelentés történhet majd internet, telefon segítségével is, s erről megfelelő visszaigazolási bizonylatot is kap majd az adott munkáltató. A tervek szerint jövő év július 1-jén kezdődne meg a tényleges adatfeldolgozás, először az új belépők, illetve a nyugdíjba készülő adataival. Évek alatt valamennyi munkavállaló munkaviszonya bekerülne a rendszerbe. Az azonnali bejelentési kötelezettség és a munkaügyi ellenőrzés segítségével számottevően csökkenhet majd az illegális foglalkoztatás. A számítások szerint a legális munkavégzés 20 százalékos bővülése 20 milliárdos járulékbevétel-többletet eredményezhet - olvasható a vitára bocsátott előterjesztésben. A törvénytervezetről augusztus elején az OÉT plenáris ülése tervez vitát, majd ezt követően kerül a kormány elé. A törvényjavaslatot várhatóan ősszel vitatja meg az Országgyűlés.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?