kapubanner for mobile

Adózó, fizess helyben

Négy év alatt jogszabállyá ért Pettkó András országgyűlési képviselő indítványa, azaz POS-terminálokat kaphatnak az adóhivatalok.

AzOrszággyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta Pettkó András MDF-es képviselő önálló indítványát, így bankkártyával, másmilyen elektronikus úton is kiegyenlíthető lesz az APEH-hivatalokban a befizetendő adó. Januártól kártyaleolvasóval szerelik fel az adóhivatalokat. Pettkó András javaslata egy apró, de az adófizető állampolgárok számára nagy horderejű változtatással jelentősen leegyszerűsíti az ügyintézést az adóhivatalokban.

A jelenlegi, középkort idéző rendszerben olyan egyszerűnek tűnő ügyek elintézése is, mint a nullás bevallás vagy az adótartozás kiegyenlítése, hosszú órás sorban állásokat és hivatali körutakat tesznek szükségessé - olvasható a képviselő közleményében. Ma még, miután az adófizető az APEH kirendeltségen való várakozás után kézbe veszi a nevére kiállított sárga csekket, sorban áll egy postahivatalban, majd a befizetést igazoló bizonylattal visszatér az adóhivatalba, és újra vár a sorára. Januárjától mindezt egyszerűen és gyorsan el lehet majd intézni az APEH kirendeltségeken telepítendő POS-terminálok segítségével. Pettkó András először 2003-ban vetette fel javaslatát az adófizetők érdekében, melyet akkor Veres János, 2005-ben pedig a kormány és az adóreform-bizottság is támogatandónak talált.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek