Államigazgatás - veszélyes munkahely

Államigazgatás – veszélyes munkahely 2004. április 27. " class="kapcsszoveg">Borbély Tibor A közszférában dolgozók évtizedeket is eltöltenek ugyanazon a munkahelyen. Esetükben a kiégés veszélyét az átpolitizált, értelmetlen munkafeladatokkal terhelt légkör is növeli. hirdetés A munkaadó cég élettartama ma általában kevesebb, mint a munkavállalói életút hossza. Ezért sohasem szabad egyetlen vállalat igényeinek alárendelnünk a pályafutásunkat – tanítják a legtöbb karrierfejlesztő kurzuson. De ha a „vállalat" történetesen maga az állam? Államok, néhány kirívó esetet leszámítva, nem szoktak csődbe menni. Tehát a közszolgálati szférában dolgozók számoljanak le a munkavállalói rugalmasság minden reményével? Talán marad még mozgástér, vallják a megkérdezettek. Külföldön már odafigyelnek Az állami szervetekben jelentkező munkavállalói vagy beosztott vezetői kilátástalansággal szemben leggyakrabban az úgynevezett Célorientált Vezetői Rendszer, vagy az unióban szokásos CAF Common Assessment Framework kiépítésével és folyamatos szakmai és ellenzéki képviselők által végzett monitorozásával kísérelnek meg kiutat találni az államok vezetői.  A közszféra elnyeli munkavállalóit A versenyszférában a szervezeti működést optimalizálni igyekvő vezető többnyire az értékesítés előmozdításában érdekelt. Az államigazgatás ezzel szemben a klasszikus értelemben nem ad el semmit, elvont dolgokat - egészséget, tudást, biztonságot - szolgáltat. „Elefántmemóriájú és az átlagosnál lényegesen többet fontolgató állampolgár legyen a bőrében, aki mondjuk évek múltán, a szavazás napján is emlékszik, hogy az egészségüggyel, oktatással, okmányirodával vagy épen a honvédelemmel kapcsolatosan melyek azok az elemek, amelyek nem nyerték meg tetszését" – mondja a megkérdezett politológus. „A szavazóknál már csak a közszférában, irodai munkafolyamatokban dolgozók számára tűnik áttekinthetetlenebbnek a rendszer – teszi hozzá a szervezetfejlesztő. - Hiszen, hacsak nem orvosként, posztos rendőrként vagy közalkalmazott takarítóként alkalmaz bennünket az állam, nagyon könnyen elveszíthetjük az értékmércénket. Tehát az a konkrét munkafeladatot és annak értékelését, amiért annak idején felvettek a szervezethez." Az átláthatatlan állam• A szavazatok, döntések többnyire általános kérdéseknek szólnak • A dolgozó számonkérése olyan, mint a politikusé, sohasem a konkrét ügyhöz, hanem munkafolyamatokhoz kötődik • Az egyes önmagukban világnézetileg és szakmailag elfogadható nézőpontok állami bürokratikus szervezeti szinten nem feldolgozhatók • A politikai vezető célja a hatalom megtartása, csak másodlagos preferencia a szervezeti munka optimalizálása • A választások alkalmával a kampányoló szervezet és politikai párt a csak statisztikailag létező átlagszavazót célozza meg• Szavazási paradoxon néven ismert az a politikai helyzet, amelyet a XVIII. században már Condorcet is megfogalmazott; azaz A, B, C alternatíva A, B és C szavazó számára sehogyan sem párosítható optimálisan • Kenneth Arrow Nobel-díjas közgazda lehetetlenségi tétele szerint valójában nincsen olyan szavazási szabálysor, amely minden esetben szavatolni tudná az eredményességet • Az egyhangúlag megszavazott indítványok valójában sohasem érhetik el a hatékony társadalmi, szervezeti allokációt (Forrás: Joseph E. Stiglitz A kormányzati szektor gazdaságtana)  Politikai szempont: esély és csapda A közalkalmazottak közül sokan úgy érezhetik ma Magyarországon, hogy irodai munkájukat nem feladatok, hanem inkább főnökeik hatalmi harcai szabják meg. Az állami szervezetekben ugyanis a profitra törekvő vállalatoktól eltérően többnyire a politikai klientúra megtartása az elsődleges cél, a szervezet szakmai feladatainak megvalósítás a második. Ennek fényében a közintézményekben vezetői pozíciót vállalalók munkája talán mégsem annyira irracionális, mint elsőre azt gondolnánk. Hiszen mint közszolgálati vezető a rábízott feladatok és pénzeszközök folyamatos gyarapításában érdekelt. Mivel a feladatokkal általában újabb pénzforrások járnak, amelyek felhasználásával azután tovább bővíthető a klientúra, az állami szervek vezetői első sorban saját hatásköreik bővítésében érdekeltek. Burning out – ezt a munkatársak nem értik meg Az úgynevezett burn out szindróma, amelyet a magyar pszichológiai szakirodalom a munkatevékenység közbeni kiégésnek hív, a közszolgálatban ügyviteli, irodai munkatársként dolgozók esetében sokszor a kontrollálhatatlannak hit munkahelyi helyzetből fakad. Amíg a szociális munkások esetében gyakori oka a kiégésnek, hogy úgy érzik, nem tudnak megbirkózni a rájuk zúduló emberi, családi problémák mélységével és tömegével, a közszféra dolgozóját gyakorta ennek pontosan az ellenkezője készíti ki. Úgy érzi, valójában nem tőle függ, hogy holnap reggel mit fog végezni, hiába is készít munkatervet, annak betartását valamilyen külső „magasabb erő" hagyja csak jóvá. Ebben a helyzetben a köz dolgozói gyakran elveszítik kezdeményezőkészségüket és kedvüket, napról napra csökken késztetésük az önálló cselekvésre. Néhány esetben, ha nem érkezik időben segítség, a munkavállalók egy része valóban csak nyugdíjas állásként kezdi használni a munkahelyét. Igyekszik minimalizálni a bent töltött időt – és persze munkát. A másik szélsőséges esetben a tevékeny dolgozó nem tudja elviselni a hatalomról szóló harcot és még mindig szakmai munkafeladatokat keresgél, így azonban nem tud akklimatizálódni, és kiszolgáltatottá válik a kiégést elősegítő erőteljes munkahelyi stressznek.