kapubanner for mobile

Állás után néznek a közszolgák

Minden korábbinál nagyobb átrendeződés várható a közszférában: nemcsak a felső vezetőket, hanem az alsóbb szinteken dolgozókat is meneszthetik, így nem csoda, hogy megjelentek a közszolgák az álláspiacon, írja a Népszabadság.

images

Létszámcsökkentés, átszervezés, kiszervezés, leépítés. A Fidesz rendet kíván tenni a közszférában. Korábban csak a politikai pozíciókat betöltőket, az államtitkárokat, a helyettes államtitkárokat, a főosztályvezetőker cserélték le, az alacsonyabb szinteken, kormányokon átívelő idők óta dolgozókat nem zargatták, most azonban más a helyzet, írja a Népszabadság.

Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy nincsenek illúzióik a közszolgáknak, a fontos helyeken biztosan kicserélődnek az emberek. Ott kezdődik az igazi probléma - véli az elnök-, amikor olyan embereket küldenek el, akik több kormányt is kiszolgáltak már.

Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke szerint nagyobb átrendeződés lesz az államigazgatásban, s várhatóan az alsóbb beosztásokban dolgozók is áldozatul fognak esni a cseréknek, leépítéseknek. - A piacon egyébként már megjelentek a közszférából az álláskeresők - mondta a tanácsadó.

Népszabadság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek