kapubanner for mobile

Állásbörze a Közgázon - hetven cég, háromezer állásajánlat

Szerdán és csütörtökön rendezi a Budapesti Corvinus Egyetem - a "Közgáz" - őszi állásbörzéjét a Fővám téri aulában, melyen hetven cég mintegy háromezer állásajánlattal várja az érdeklődőket. A kilátogatók emellett grafológiai, pszichológiai tesztet tölthetnek ki , "CV ambulancián" javíthatnak önéletrajzukon, sőt a női karrierépítésről külön standnál gyűjthetnek információkat.

A résztvevő cégek főleg pénzügyi, informatikai és műszaki pozíciókat ajánlanak, de a bölcsész diplomával rendelkezők számára is lesznek munkalehetőségek. A vállalatok 60 százaléka az állásajánlatok mellett szakmai gyakorlati helyet is kínál" - tájékoztatott Andrási Mónika, a Karrier Iroda igazgatója.

Pszichológiai, grafológiai teszt, CV Ambulancia

A standot állító cégek skálája igen széles, nemcsak multinacionális vállalatok, hanem kis- és középvállalatok is képviseltetik magukat a rendezvényen. Az érdeklődőknek az állásokra való jelentkezés mellett lehetőségük nyílik pszichológiai és grafológiai tesztet készíttetniük, karrier-tanácsadóktól kérhetnek tippeket a jövőjükre vonatkozólag, az úgynevezett "CV ambulancián" pedig szakértők segítségével javíthatják ki az önéletrajzukban esetlegesen előforduló hibákat.

40 százalékkal több cég és az esélyegyenlőség

"Az idei börze a tavaly őszinél sokkal nagyobb lesz, mintegy 40 százalékkal több cég állít standot. Emellett idén először lesznek úgynevezett szponzorált standok is. Ilyen lesz például a 'Karrier és nő a 21. században' nevezetű is. A standot egy cég finanszírozza, és az állások mellett a rendezők töltik meg szakmai tartalommal. A mostani börze egyik fő témája az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség lesz, azon belül pedig a hazai női karrierépítés nehézségei. Több standnál is lehet a témában érdeklődni és segítséget kérni" - mondta el a Karrier Iroda igazgatója.

"Business casual" öltözékben érkezzünk

A megjelenéssel kapcsolatban Andrási Mónika elmondta, a jelenleg is tanulóknak nem szükséges öltönyben, nadrágkosztümben megjelenniük, azoknak viszont már ajánlott a business casual, azaz a nem túl elegáns, de nem is túl lezser irodai öltözék, akik diplomásként keresnek állást.

(jobpilot.hu)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek