Állásinterjún, tárgyaláson is hasznát vehetjük a jó memóriának
A főnök rohanásban, hadarja a feladatokat, nincs papírunk, ám ez nála nem mentség. Fejlesszük a memóriánkat!
Memóriánk két részből áll, rövid és hosszú távúból. A rövid távú memória kapacitása kicsi, néhány percre terjed ki és átlagosan hét információegység tárolására alkalmas. A hosszú távú ezzel szemben szinte végtelen információ eltárolását teszi lehetővé, és míg a rövid távúból az információk könnyen elvesznek, addig a hosszú távúból - amennyiben sikerül benne eltárolnunk - jóval könnyebben előhívhatók. De hogyan tudunk minél több dolgot eltárolni memóriánkban, és hogyan tudjuk előhívni onnan?
Ismételgessük a megjegyezni kívántakat
Az új információk megjegyzésére az egyik leghatékonyabb módszer az ismételgetés. "Ha a dolgozó - például egy konferencián - minden bemutatott nevét szeretné fejben tartani, a bemutatkozásokat követően legalább kétszer-háromszor azonnal ismételje el magában azokat" - tanácsolja Mérő László, az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékének egyetemi tanára.
Ha egyszerre akarnak több dolgot megjegyezni - tette hozzá - , alkalmazzák a társítás módszerét. Ha bemutatnak nekünk egy ismeretlen személyt, nem szükséges minden külső jellemzőjét külön-külön megjegyeznünk. Hatékonyabb és egyszerűbb, ha társítjuk egy általunk már ismert, hozzá hasonló emberhez, és csak azt tároljuk el memóriánkban, hogy kire hasonlított a másik fél. Így mindössze egyetlen információt kell megjegyeznünk 25 helyett, mégis a jövőben szinte hiba nélkül le tudjuk majd írni a bemutatott külsejét - csak azt kell felidéznünk, kire hasonlított a másik fél.
Csoportosítsuk az információkat
A csoportosítás is egy hasznos módszer lehet. Lényege, hogy 25 építőipari céget és 5 élelmiszeripari áruházat egyszerűbb megjegyezni, mint 30 különböző céget. "Készítsünk hierarchikus vázlatot a fejünkben, közös tulajdonságok alapján csoportosítsuk a megjegyezni kívántakat, és érezhetően sokkal könnyebben rögzíthetjük azokat" - véli Bernáth László emlékezetszakértő.
Sokak számára a képi emlékeztetők jelentik a megoldást. Ha 0-tól 9-ig minden számhoz társítsunk egy-egy kellemes képet, ezek segítségével a számokat is könnyebb felidézni. A rímelés is sokat segíthet, főleg kisgyerekeknek a szorzótábla megtanulásában: "hatszor nyolc az negyvennyolc", vagy a fizika egyes törvényszerűségeinek a megjegyzésében: "Minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya".
Ugyanabban a hangulatban könnyebb az emlékezés
A memóriafejlesztés azonban nem ér véget azzal, hogy megtanultuk, hogyan tudjuk könnyebben és gyorsabban memorizálni a dolgokat. Az információk fejben tartásával ugyanis azok bár ténylegesen eltárolódnak memóriánkban, viszont ha nem tudjuk előhívni onnan, olyan, mintha meg sem jegyeztük volna őket.
Mint a szakértők elmondták, létezik egy úgynevezett kontextushatás: az ember jóval könnyebben idézi fel a rögzített információkat, ha ugyanabban a hangulatban, környezetben próbálja felidézni azokat, mint ahol megjegyezte. Ezt a hatást kell kihasználni az emlékezés elősegítésére. Persze az esetek többségében nem térhetünk vissza ugyanarra a helyszínre, ilyenkor a képzelet lehet segítségünkre. "Gondolatban menjünk vissza vagy emlékezzünk arra, milyen kedvünk volt, amikor megjegyeztük a dolgokat, idézzük fel a külső tényezőket - az akkor hallgatott zene is segíthet - és több mint valószínű, hogy az információ is eszünkbe jut" - tájékoztatott Mérő László.
Néhány tipp a memória fejlesztésére:

- Ismételgessük a megjegyezni kívánt információkat magunkban
- Társítsuk egy hasonló dologhoz
- Közös tulajdonságok alapján csoportosítsuk az információkat
- Társítsunk hozzá képet
- Tanuljuk meg rímelve
- Gondoljunk vissza arra az állapotra, amiben az információ megjegyzésekor voltunk
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?