kapubanner for mobile

Állásokba kerülhet Angliában a minimálbér emelése

Széleskörű hatással volt a bérszínvonalra Nagy-Britanniában, hogy bevezették a minimálbért 1999-ben, eddig azonban a jóslatokkal ellentétben a magasabb költségek következtében nem számoltak fel a cégek munkahelyeket. Most azonban emelkedik a minimálbér szintje.

A BBC Online cikke szerint a minimalizált órabér bevezetése azzal járt, hogy számos, hagyományosan rosszul fizetett munkakörben, például a pénztárosi állásokban megemelték a béreket.

Október 1-től megemelik a minimálbért a szigetországban, és ez - 520 vállalat megkérdezése szerint - a cégek számára jelentős költségnövekedést fog jelenteni. A munkáltatókat képviselő szervezetek szerint állásokat kell megszüntetni, de legalábbis alacsonyabb óraszámban foglalkoztatni az alkalmazottak egy részét számos cégnél. Feltehetően megáll a foglalkoztatottak számának növekedése azokban a szektorokban, ahol számottevő lehet a minimálbér emelésének hatása, így a kereskedelemben vagy a közhivatalokban.

Sokak szerint már több cég előzetesen felemelte a legalacsonyabb fizetéseket óránként 5 fontra (1750 forint), azonban nem bocsátottak el ezzel párhuzamosan embereket, így az október elejétől hatályba lépő intézkedés negatív következményei kikerülhetőek.

Jövő hónap elsejétől a 18 és 21 év köztiek minimum órabére 3,80 fontról (1330 forint) 4,10 fontra (1435 forint) növekszik, és a 16-17 évesek legkevesebb óránkénti 3 fontért (1050 forint) foglalkoztathatóak. A megemelt fizetések milliók számára jelentenek segítséget, elsősorban az alacsony bérért, részmunkaidőben dolgozó nők életszínvonalát fogja megemelni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek