Állásszerzés állásszervezéssel
Hiánypótló kiadvánnyal gyarapodott hazánk álláskeresésről szóló könyveinek piaca: a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány, az első hazai anyabarát állásközvetítő és tanácsadó műhely gondozásában megjelent a Ketten a pályán - avagy állásmegosztási (job sharing) praktikák című kötet.
A könyvet a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány egy előadássorozat keretében mutatta be a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban, ahol szó esett többek között a munka és magánélet összeegyeztetését lehetővé tevő családbarát munkahelyekről, a nemek közti egyenlőségről, az állásmegosztás módszeréről és hatásairól, illetve az anyabarát humánerőforrás-politikáról.
A növekvő versenyképességi követelményeknek való megfelelés gazdasági kényszere folytán a hagyományos, szociális biztonságot nyújtó munkavállalási lehetőségek beszűkültek. Ugyanakkor a világ fejlett régióiban a korábbi foglalkoztatási formák mellett teret nyertek a rugalmasabb munkaszervezési módszerek, melyek új munkavállalói rétegek bekapcsolódódását tették lehetővé.
E rugalmas munkaszervezési formák a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt előnyösek, megfelelnek a piac, a verseny diktálta követelményeknek, a minőségi elvárásoknak. A tipikusnak tekintett teljes munkaidős, határozatlan időre szóló foglalkoztatás mellett ma már szinte ugyanolyan arányúnak mondható az úgynevezett atipikus formában megvalósuló munkavégzés.
Mi is az az állásmegosztás?
Az állásmegosztás (job sharing) alapesetben egy teljes munkaidős állás, az azzal járó feladatok, felelősség és fizetés két ember közötti megosztását jelenti. A fogalom Magyarországon még szinte ismeretlen, a könyvet is ezt az elméleti és gyakorlati útmutatót a Holland Nagykövetség támogatásával jelentették meg. A kiadvány az állásmegosztás előnyeit, hátrányait, gyakorlati megvalósítását és hazai példáit mutatja be.
Ez a 90-es évek közepétől terjedő foglalkoztatási forma nem csupán a munka és magánélet összeegyeztetésére teremt lehetőséget, de feloldja a részmunkaidős munkavállalás ellentmondásait. Széles körű meghonosodása hozzájárulhat a társadalmi szolidaritás erősödéséhez. Az alapítvány egyedi módszertant és szempontrendszert dogozott ki, amelyek ösztönzően hathatnak ennek az újszerű, sokat ígérő foglakoztatási formának az alkalmazásához.
Egy állás - két ember
Az állásmegosztás egy kissé más, mint a részmunkaidő, bár vannak átfedések. Ha egy cég állásmegosztással alkalmaz embereket, akkor például ugyanazt a munkakört hétköznap egy kisgyermekes anya, hétvégén pedig egy diák tölti be. Így mindkét dolgozó akkor van benn, amikor neki megfelel, a vállalatnál mégis "egy munkásnak" számítanak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?