Amit az óvoda- és iskolakezdési támogatásról tudni érdemes
Hamarosan kezdődik az iskola, ezzel együtt az ovisok is visszatérnek a hétköznapi kerékvágásba. A családokra óriási terhet ró ez az időszak, mert rengeteg a kiadás, ráadásul a legbarátságosabb becslések szerint is minimum negyven százalékkal drágul a tanszerek egy része. És akkor ez pusztán egyetlen szegmense a beszerezni valóknak. Magyarul nagyon jól jön a támogatás, különösen ebben a periódusban. De vajon mekkora összegekkel érdemes kalkulálni, és milyen módon járható ki a segítséghez vezető út?
Az önkormányzatok kivétel nélkül segítő kezet nyújtanak a családok felé!
Az első és legfontosabb tény, hogy minden egyes város önkormányzata tárt karokkal várja a családokat, viszont az eljárásrend más és más lehet helységenként, vagyis az érdeklődés, az utánajárás nem megspórolható. A kiutalt összegek is eltérőek lehetnek, de a gyermekenkénti 20000 forint reálisnak mondható.
Nem mindegy például, hogy ki az, aki jogosult a támogatásra. Általában az a gyermeket nevelő szülő, törvényes képviselő, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem éri el a szociális vetítési alap összegének tízszeresét. A tartózkodási hely természetesen ugyanaz kell, hogy legyen, mint a támogatási kérelem leadásának helye. Szinte mindenhol kötelező az egy főre jutó jövedelem igazolása. Ha a család a rendelkezésre álló információk alapján jogosult a település által biztosított támogatásra, úgy a kérelemhez szükséges nyilatkozat kitöltése és leadása a következő két lépés. A határidőket minden esetben érdemes fokozott figyelemmel követni, mert a későbbiekben többnyire pótlásra nincsen lehetőség. A leadás helyszíne az önkormányzat.
A támogatás felvételének módja nagyon különböző lehet, de az önkormányzatok az esetek nagy részében az alábbi forgatókönyvet követik. Az iskolás korú diákok részére megítélt pénzt a szülők a tanévnyitó napján a hivatalban vehetik fel, míg az ovisok esetében az átvétel dátuma szeptember, azaz a nyári leállások utáni periódus, és többnyire az óvoda vállalja fel az összeg továbbításának feladatát.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a szülők tartózkodási helye és a gyermek oktatási intézményének települése nem egyezik meg? Ez a helyzet általában vidéken gyakran fordul elő, és általánosságban ekkor az az elfogadott ügymenet, hogy a szülők tartózkodási helye számít, és nem az, hogy a gyermek melyik településre jár óvodába, iskolába. A beadandó dokumentumok között szerepelhet az iskola-/óvodalátogatási igazolás, a lakcímkártya fénymásolata, illetve a fentebb is említett jövedelemigazolás.
Mi segítheti még a családokat a tanévkezdésben?
Az iskola- és óvodakezdési támogatás a fentebb leírtak szerint igényelhető helyben, de említésre méltó még, mint jelentős segítség, a családi pótlék előreutalása. Azaz Magyarországon az érintett családok már augusztusban kézhez kapják a szeptemberre esedékes pótlékot, így akkor gazdálkodhatnak az összeggel, amikor arra a legnagyobb szükség mutatkozik. Nyilván ez egy olyanfajta segítség, aminek megvan a maga hátulütője, miszerint a következő hónapban kimarad a folyósítás, ugyanakkor ebben a szakaszban kulcsfontosságú, hogyha előrehozott formában is, de a rendelkezésre álló összegek csoportosíthatóvá váljanak. Ennek köszönhetően a tanév megkezdése könnyebben átvészelhető.
Ezen kívül egy praktikus jó tanács, ebben az időszakban célszerű azokat a tanszereket, kiegészítőket, kellékeket beszerezni, melyek valóban elengedhetetlenek a kezdéshez. Viszont amikre nincsen egyből szükség, azoknak a megvásárlását megéri átcsoportosítani, ezáltal a terhek újfent mérsékelhetőek, ráadásul nem egyszer az üzletekben az első nagy rohamok után az akciózások bevezetésével további súlyos tízezrek spórolhatóak meg. Erről bővebben a https://hitelforum.hu oldalon lehet még olvasni.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 2 napja
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 2 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 3 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 3 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 5 napja
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?