Amit az Új Széchenyi Tervről tudni kell
Mintegy 1500 milliárd forintos kerettel több mint nyolcvan felhívást jelent ma be az Új Széchenyi-terv keretében a kormány. Az "új terv" létrejöttének célja, hogy jövőképet adjon a következő két évtizedre: prioritása a munkahelyteremtés és a magyar kkv-k helyzetbe hozása.
Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó uniós források pályáztatási rendjének egyszerűsítéséről a kormány rendeletet fogadott el. Az eddig szakaszonként külön jogszabályban szabályozott pályázati feltételek helyett most egy egységes szabályozás jön létre. A kormány reményei szerint ezzel átláthatóbb lesz a rendszer, könnyebb lesz tájékozódódni és gyorsabb is lesz a pályázás.
A legfontosabb újdonság, hogy az eddigi, nagyrészt kétfordulós helyett egyfordulós pályázatokat írnak majd ki. Emellett egyszerűsödik és rövidül is a bírálati eljárás. A szerződéskötési idő is csökken azzal, hogy egységes általános szerződési feltételek lesznek minden pályázathoz, így a pályázók előre tudják majd, hogy mik a kötelezettségeik.
Az első Orbán-kormány gazdaság- és társadalomfejlesztési programja, az Első Széchenyi Terv 2001. január 15-én indult. Az akkori Gazdasági Minisztérium 55 pályázatot hirdetett meg 100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra. Másfél év alatt az Első Széchenyi Terv a rendelkezésre álló 200 milliárd forint állami forrással 600 milliárd forintot mozgatott meg a gazdaságban.
A 2001 és 2006. közötti évekre kitekintő, középtávú fejlesztési program hat fő programterületet - a vállalkozáserősítés, a turizmus fejlesztés, a lakásprogram, a regionális gazdaságfejlesztés, az energiatakarékosság és az aktív foglalkoztatás - ölelt fel, és mintegy 60 alprogramot tartalmazott. Ezt egészítette ki az állami autópálya-építési program.
A Népszabadság ma megjelent cikke szerint mintegy 1500 milliárd forintos kerettel több mint nyolcvan felhívást jelent ma be az Új Széchenyi-terv keretében a kormány, ám ezek közül januárban alig több mint tíz indul el élesben, a többire nagyjából még egy hónapot várni kell. A lap szerint a konstrukciók nagy része tulajdonképpen az Új Magyarország fejlesztési terv tavaly felfüggesztett felhívásainak újraindítása, csak éppen új köntösbe öltöztetve.
Népszabadság/MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?