kapubanner for mobile

Andor László: Lassan elkezdődhet a munkanélküliség csökkenése

Az Európai Unióban az előző negyedévben tetőzött a munkanélküliség, mostanra mérséklődik az állástalanok arányának emelkedése, és idén megindulhat a munkanélküliek számának csökkenése - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős tagja hétfőn Gödöllőn az MTI-nek.

Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterei és államtitkárai hétfőn és kedden tartanak informális ülést Gödöllőn, a tanácskozásokon a bizottság képviseletében Andor László is részt vesz.

Andor László hangsúlyozta: a válságkezelés könnyebben megy azokban az országokban - például Németországban, Ausztriában és Svédországban -, ahol erősebb a szociális párbeszéd. Ahol nagyobb hagyománya van a szakszervezetek és a munkáltatók egyeztetésének az állam bevonásával, ott könnyebben megtalálták azokat a rugalmas alkalmazkodási formákat, amelyekkel az egyes vállalatok vagy ágazatok át tudták vészelni a válságot - tette hozzá.

Andor László kiemelte: a balti és közép-európai tagállamokban - így Magyarországon is - általában nagy aszimmetria mutatkozik az érdekegyeztetésben, ezen változtatni kell, mert a gazdaság eredményességét is javítaná, ha a szakszervezeteket jobban bevonnák a párbeszédbe - emelte ki Andor László.

Hangsúlyozta: ennek megvalósulásához az kell, hogy fennmaradjon a meghatározó ipari exportőr országokban egy exportvezérelt, világpiac-orientált gazdasági fejlődés, illetve, hogy az eddig "hezitáló" országokban olyan szerkezeti reformokat léptessenek életbe, amelyek újra életre keltik a gazdaságot.

Lesznek olyan uniós kezdeményezések is, amelyek ezt segítik elő - tette hozzá, és emlékeztetett: a bizottság tavaly ősszel terjesztette elő konzultációra azt a kezdeményezést, amely még egységesebbé teszi az európai piacot.

Hétfőn délelőtt munkaülés keretében a magyar elnökség, illetve a soron következő két elnökséget adó ország - Lengyelország és Dánia -, valamint az európai uniós intézmények képviselői találkoztak európai munkaadói és munkavállalói szervezetekkel, és a nonprofit szervezeteket tömörítő Szociális Platform képviselőivel.

Andor László elmondta: mindkét hétfő délelőtti találkozón a válság szociális következményeivel foglalkoztak, ugyanis annak ellenére, hogy tavaly uniós szinten már bővült a gazdaság, a munkanélküliségi ráta - kevés tagállamot leszámítva - tovább nőtt 2010-ben. A magas munkanélküliség szociális következményeiből még keveset láttunk, és külön probléma az ifjúsági munkanélküliség - mondta a biztos.

A foglalkoztatásbarát gazdasági növekedéssel kapcsolatban - amely a keddi informális ülés témája lesz - a biztos elmondta: ezért a keresleti és kínálati oldalon is sokat lehet tenni, adott esetben uniós támogatással is, ám elsősorban a kormányokon múlik az előrelépés.

Hozzátette: a munkaerő-piaci problémákat az egyes foglalkoztatási csoportokban kell megvizsgálni, így külön kell megnézni a fiatal és idősebb munkavállalók helyzetét, de külön kell foglalkozni például a fiatal nők gyermekvállalás utáni visszatérésével a munkaerő-piacra.

A Magyarországon múlt héten bejelentett Új Széchenyi Terv munkahely-teremtési prioritásáról úgy vélekedett: fontos, hogy a pályázatok ne csak a vállalkozások ösztönzésén keresztül erősítsék a munkaerő-piaci teljesítményt, hanem ezt egészítse ki a szakképzés reformja, és további lépéseket kell tenni azért, hogy az oktatási rendszerből kikerülők tudása jobban alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez. Ezenkívül javítani lehet a munkaerő-piaci intézményrendszer működését, valamint az ilyen célú uniós források felhasználását is - vélekedett Andor László. Hozzátette: a roma integrációs programnak munkaerő-piaci szempontból is kiemelt jelentősége van, a kormány megfogalmazott foglalkoztatáspolitikai céljai enélkül nem valósulhatnak meg.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk