kapubanner for mobile

Átadták a Kék Madár Alapítvány új irodaépületét Szekszárdon

Átadták a fogyatékossággal élők foglalkoztatását segítő Kék Madár Alapítvány új irodaépületét szerdán Szekszárdon, a szervezet az Új Széchenyi Terv 40 millió forintos támogatásával valósította meg a beruházást.

images

Az akadálymentesített, felújított kétszintes épületet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyekért felelős államtitkára, Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője avatta fel ünnepélyesen.

Az államtitkár köszöntőjében az 52 főt, köztük 13, fogyatékossággal élő embert foglalkoztató alapítvány munkáját méltatva azt mondta: fontos, hogy egy olyan beruházást is kiemeljenek az Új Széchenyi Terv sokmilliárdos fejlesztései közül, amely "csak" néhány tízmillió forintba került, de amelyre óriási szükség van.

Kiemelte, hogy az alapítvány munkájának köszönhetően a fogyatékossággal élők is ki tudnak bontakozni, teljesebb életet tudnak élni, és vissza tudnak sugározni egy közösségre, egy családra, egy városra.

Mészáros Andrea arról számolt be, hogy az 1997-ben 100 ezer forintos alaptőkével létrehozott és munkaerő-piaci szolgáltatásokat 2001-től nyújtó alapítvány a projekt keretében a legkevesebb száz, fogyatékossággal élő embert részesít képzésben, végez számukra tanácsadást, mások mellett pedig egy úgynevezett Felnőtt-lét Akadémián 12, fogyatékossággal élő fiatal szerezhet munkatapasztalatot.

Az alapítvány terveit ismertetve szólt arról, hogy 50 férőhelyesre bővítik a nonprofit vállalkozásként működtetett Ízlelő családbarát éttermet, amely 2007-től az országban elsőként foglalkoztat fogyatékossággal élőket.

A 160 négyzetméteres, Bartina utcai irodaépületet az alapítvány a NESsT (Nonprofit Enterprise Self-Sustainability Team) nonprofit vállalkozásokat segítő nemzetközi szervezet kedvezményes hitelének segítségével vásárolta meg, majd újította fel.

Az ünnepélyes átadáson Nicole Etchart, a NESsT társalapítója videoüzenetben kívánt sok sikert a Kék Madár Alapítvány munkájához.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek