Átadták a szakszervezetek a követeléseik listáját az ITM munkatársának
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szakszervezetek levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek.
A levelet Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke adta át kedden Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársának.
Kordás László, a MaSzSz elnöke az átadást követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánynak 5 napja van arra, hogy tárgyalódelegációt állítson fel a szakszervezeti követelések meghallgatása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek megkezdik az országos sztrájk szervezését. Ezzel párhuzamosan azonban a január 19-re meghirdetett országos demonstráció további szervezése is folytatódik - tette hozzá. Kordás László kiemelte, a kedden átadott levelet a MaSzSz mellett aláírta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is.
A MaSzSz elnöke a négy pontból álló követeléseik közül példaként említette, hogy a szakszervezetek célja a munka törvénykönyve egészének felülvizsgálata a módosítás visszavonásán túl, a munkavállalói szempontok érvényesítése érdekében. A bérek kérdésében pedig olyan megállapodásra akarnak jutni a kormánnyal, amelynek értelmében a dolgozók tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak. Ebbe beletartozik a regionális különbségek, illetve a nemek közti bérkülönbségek felszámolása is. Hozzátette, olyan sztrájktörvény kialakítására van szükség, amellyel a dolgozóknak a közszférában és a versenyszférában is nagyobb lehetőségük van megvédeni érdekeiket, így a 2010-ben átalakított sztrájktörvény módosítását szorgalmazzák.
A szakszervezetek negyedik követelése pedig "egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes, illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása" - olvasható a miniszterelnöknek címzett levélben. A szakszervezetek követelései olyan törvényeket érintenek, amely a munkavállalók élet- és szociális körülményeit befolyásolják - jelentette ki Kordás László.
A szakszervezeti vezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy január 19-én a szakszervezetek demonstrációi országszerte délután 15 órakor kezdődnek, pont azért, hogy a tüntetések ne zavarják meg a diákok felvételijét. Eddig 140 település jelezte, hogy valamilyen formában - tüntetés, félpályás útlezárás - hajlandóak támogatni a szakszervezetek célkitűzéseit.
Kordás László az országos sztrájk kérdésénél arra hívta fel a figyelmet, hogy első lépésben fel kell mérni a dolgozók körében a sztrájkhajlandóságot, a sztrájk előkészítése ezt követően indulhat el. Leszögezte, a szakszervezetek törvényes keretek között akarják megszervezni a munkabeszüntetést.
Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy elsőként a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot. A Miniszterelnökségtől kapták azt az információt, hogy a miniszterelnöknek címzett levelüket az ITM Honvéd utcai épületében veszik át. Kordás László elmondta, hogy itt az ITM-nél ilyen akcióról nem tudtak, ettől függetlenül a levelet átvették. A dokumentum várhatóan el is fog jutni Orbán Viktor miniszterelnökhöz - fogalmazott a MaSzSz elnöke.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?