kapubanner for mobile

Autonómok: demonstráció a tervezett intézkedések ellen

Több ezres tömegre számítanak a szervezők a szakszervezetek április 18-i tiltakozó demonstrációján, amelyet a kormány tervezett intézkedései ellen tartanak - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke emlékeztetett: a tiltakozó megmozduláson szinte minden szakszervezet képviselteti magát. Borsik János elmondta: a demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a tervezett megszorító intézkedések súlyát ne a munkavállalók viseljék. "Nem lehet leírni a munkavállalókat, a társadalmi partnerséget, és nem lehet összejátszani a hazai multinacionális és tőkeerős vállalkozásokkal" - fogalmazott. Borsik János társadalmilag igazságtalannak tartja az évi több mint 7 millió forint felett kereső magánszemélyek 4 százalékos különadójának eltörlését. Ezzel szemben szerinte méltánytalan a természetbeni juttatások megadóztatása és az önkéntes pénztárak munkáltatói adókedvezményének részbeni megszüntetése.

Kifejtette, 1993-94-ben a nyugdíjreform kapcsán a kormány még az öngondoskodás fontosságát hangsúlyozta, az öngondoskodást pedig úgy nem lehet megtenni, ha a kormány a javaslatokkal "megtámadja" az önkéntes pénztárakat. Az önkéntes pénztáraknak 2,2 millió tagjuk van, a 800 milliárd forint értékű felhalmozott tőke 67 százaléka állampapírokban van. Ha ez mérleg megbillen, a negatív hatást a tagok, a pénztárak, a kormány és a társadalom egyaránt megérzi - mutatott rá.

Borsik János elmondta: a munkavállalók bizonytalanságban érzik magukat, a létszámcsökkentés leginkább az ipari és a termelő szférát érinti. Piaci megrendelés híján a mikro kis- és középvállalkozásoknak nem tudnak olyan programot biztosítani, aminek segítségével meg tudják őrizni a munkahelyeket. Az 5 százalékos járulékcsökkentés sem fejt ki munkahelymegőrző hatást - vélekedett, hozzátéve: ezért az autonóm szakszervezet a munkáltatók számára 3 százalékos csökkentést, a munkavállalók számára pedig 2 százalékos járulékcsökkentést javasol, mert ez azonnal jelentkezne a nettó bérben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek