kapubanner for mobile

Az állami alkalmazottak ötöde repülhet Szerbiában

Szerbiában az állami alkalmazottak közel ötödét, mintegy 14 ezer embert elbocsátanak azért, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytassa a balkáni ország pénzügyi támogatását - közölte a szerb pénzügyminiszter. Hozzátette, hogy szeptember 18-ig várja a minisztériumoktól a kiadáscsökkentési javaslataikat.

Diana Dragutinovic azt mondta, hogy az ilyen jellegű állami kiadáscsökkentést még azelőtt meg kívánja lépni, hogy október 20-án újraindulnak a tárgyalások az IMF-fel. Márciusban az IMF 2,8 milliárd euró készenléti hitelt hagyott jóvá Szerbiának.

Szeptember elején az IMF azonban elhalasztotta a döntést arról, hogy Szerbia megkapja-e a második és a harmadik hitelrészletet, ami együtt 1,4 milliárd euró. Mint közölte, ez attól függ, hogy Szerbia végrehajtja-e a hitelfolyósítás feltételeit és tisztázza a kormány, mit akar tenni a növekvő államháztartási hiánnyal.

Az IMF eredetileg azt javasolta, hogy Szerbiában emeljék fel a szolgáltatások és termékek jelenlegi 18 százalékos áfáját, növelve ezzel a költségvetés bevételét. A szerb illetékesek ezt elvetették. Helyette inkább a kiadáscsökkentést tartják megvalósíthatónak az állami adminisztráció karcsúsításával.

Az állami alkalmazottakat képviselő szakszervezetek máris jelezték, sztrájkot tartanak létszámleépítés esetén. Szerbiában a gazdasági válság kezdete óta 31 ezer ember, a foglalkoztatottak 5 százaléka vesztette el állását, jelenleg közel 18 százalékos a munkanélküliség.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek