Az ÁPV-hez igazolt a volt MÁV-vezér
Gyakorlatilag meghosszabbította az év közepéig az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) igazgatósági tagjainak megbízatását a miniszterelnök. A testületnek két új tagja van, Gaál Gyula, a MÁV volt vezérigazgatója és Markó Andrea pénzügyi államtitkár.
Az igazgatósági tagok megbízatása 2007. január 10-től 2007. június 30-ig tart. A most kinevezett tagok: Csányi Gábor, Csikós Bálint, Gaál Gyula, Gölöncsér József, Jendrolovics Pál, Markó Andrea, Sinkovics Péter és Velez Zoltán - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
Az ÁPV Zrt. igazgatóságának tagja még Vásárhelyi Pál, a társaság elnöke, Deák Péter Ferenc, az ÁPV Zrt. vezérigazgatója és Kovácsné Egedi Éva, akit decemberben neveztek ki az igazgatóság tagjává. Az ő megbízatásuk is 2007. június 30-ig tart.
A tesület új tagjai közül Gaál Gyula a MÁV elnöki posztját töltötte be tavaly október 31-ig, Markó Andrea a Pénzügyminisztérum szakállamtitkára.
A kormány programja alapján az állami vagyonkezelési feladatokat egy szervezetbe kell koncentrálni, ami az ÁPV és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) összevonását jelentené. Egy korábbi határozat alapján erről 2006 december végéig kellett volna dönteni, de ez nem történt meg. Az MTI értesülése szerint hamarosan szerepel majd a téma a kormány ülésén.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Tovább húzódik a döntés a Malévról
Mol pakett: eladva
Az ÁPV-hez kerül a Hungarocontrol

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?