Az Audi és a VOSZ vezetője méltatta a kormány első évét
Alapvetően elégedett volt a kormány első éves munkájával, és méltatta az eddigi lépéseket az Audi Hungária vezetője és a VOSZ ügyvezető elnöke kedden a Gazdasági Fordulat elnevezésű rendezvényen, Orbán Viktor miniszterelnök felszólalását megelőzően.
Emlékeztetett rá: szeptemberben úgy döntöttek, hogy további mintegy 900 millió eurót fektetnek be Győrben, amivel 2013 után több mint 15 ezer embernek lesz biztonságos munkahelye. Emellett logisztikai parkot is létrehoznak, így az Audi az ipari termelés bővüléséhez és a munkahelyteremtéshez is hozzájárul.
Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke szerint is jó irányba indult el a kormány. Számos eddigi lépést üdvözölt, köztük az euró bevezetésének elhalasztását, vagy a közös európai adómérték elutasítását. Ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte például a bérkommandó tevékenységét, amely nézete szerint a vállalkozókkal szembeni bizalmatlanságot mutatja. A VOSZ ügyvezető elnöke érvelt az üzletek vasárnapi nyitva tartásának fennmaradása mellett.
Elismerte, hogy a válságkezelés a gazdaságot, annak egyes szereplőit rendkívül hátrányosan érintette. Európa nem volt toleráns, nem engedte a költségvetési hiány emelését, és az így előállt vészhelyzetben a kormány helyesen cselekedett, amikor az egyes szektorokra különadót vetett ki - mondta. Hangsúlyozta, hogy az a társadalom, amely nem termel, nem tud fejlődni, ehhez pedig fizikai munkások kellenek és a fizikai munka tisztelete szükséges.
Lánczi András politológus bátornak nevezte a kormányt. Azt mondta: a kormány bátran élt a kétharmad adta lehetőségével, bátran nyúlt hozzá az erőviszonyok átalakításához, és az állam újradefiniálásához. Az új kormány felismerte: az állam szuverenitása súlyosan sérült azzal, hogy sokan sokféle szerzett jogra, kiváltságra úgy tekintettek, mint alapvető jogokra. Nem egyszerű kormányprogramra volt tehát szükség, hanem szinte új államalapításra - fogalmazott Lánczi András. Arra kellett megoldást találni, hogy a nemzeti érdek előnyt élvezzen a részérdekekkel szemben.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Bevallás előtt: így kerüld el az ügyvezetők hibás TB-minősítését 2 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 3 hete
- Job hugging és társai: meddig szajkózzuk még a HR marketingdumát? 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 3 hónapja
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 3 hónapja
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 3 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 4 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 6 hónapja


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?