Az Eiffel-torony sem nyitott ki a franciaországi sztrájk miatt
A franciák jelentős része nem is próbált meg munkába indulni, csak három párizsi iskolában volt tanítás.
Jóllehet a munkabeszüntetés a vasúti és a városi tömegközlekedésben a legerősebb, a reggeli órákban sehol nem alakultak ki dugók a közutakon, a franciák jelentős része nem is próbált meg munkába vagy iskolába indulni, az emberek otthonról dolgoznak vagy szabadságot vettek ki. A 14 párizsi metróvonalból csak három működött csütörtökön, a vasúti vonalakon pedig a vonatoknak alig tíz százaléka közlekedett.
Az oktatási minisztérium bejelentése szerint országosan a tanárok hetven százaléka tart munkabeszüntetést, Párizsban a legjelentősebb a részvétel a sztrájkban. A több mint hatszáz párizsi általános iskolából csak háromban volt tanítás. A szakszervezetek - amelyeknek az elmúlt két évben nem sikerült Emmanuel Macron államfőt meghátrálásra kényszeríteni a reformjaiban - azt remélik, hogy az emberek utcára hívásával a legérzékenyebb reformot illetően csatát nyerhetnek a kormánnyal szemben, amely jóllehet folyamatosan egyeztet a szociális partnerekkel, a nyugdíjrendszer megváltoztatásában egyelőre nem hajlandó engedni az alapvető céljaiból.
"Ambiciózus programot képviselek, nem fogok belőle engedni" - mondta november végén Emmanuel Macron a nyugdíjreformról. A nyugdíjreform jelképes és különösen érzékeny téma Franciaországban, ahol sokan attól tartanak, hogy megismétlődhet az 1995-ös általános sztrájkhullám, amikor is a Jacques Chirac akkori államfő nyugdíjreformja elleni megmozdulás egy hónapra lebénította az országot, és az 1968-as diáktüntetések óta a legjelentősebb társadalmi megmozdulást eredményezte. Az egy hónapig tartó munkabeszüntetés akkor meghátrálásra kényszerítette a jobboldali kormányt, amely visszavonta a tervezetét.
Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint a nyugdíjreform tervezete - amelyről a kormány hetek óta egyeztet a szociális partnerekkel - jövő év elején kerül a parlament elé, s 2025-ben egységesítené az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszert annak érdekében, hogy "minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg". Az országot az előrejelzések szerint legalább egy napra, de feltehetően a hét elkövetkező napjaira teljesen lebénító megmozdulás napok óta vezető belpolitikai téma a francia médiában.
"A közlekedés ma, holnap és valószínűleg a hétvégén is nagyon komplikált lesz" - ismerte el csütörtökön Jean-Baptiste Djebbari közlekedési államtitkár az RTL kereskedelmi rádióban. "Úgy gondoljuk, hogy a sztrájk több napig is eltarthat" - tette hozzá. A belügyminisztérium összesítése szerint csütörtökön országszerte csaknem 250 helyen várható tiltakozó felvonulás, a hatóságok attól is tartanak, hogy a tüntetők közé keveredhetnek anarchista "black blocks" csoportok és a kormányellenes radikális sárgamellényesek, akik zavargásokat kezdeményezhetnek, ezért a Párizsban bejelentett tiltakozó útvonalak mentén csütörtökön zárva tartanak az üzletek és éttermek.
A kormány gazdaságpolitikája ellen egy éve tüntető sárgamellényes mozgalom okozta feszült szociális helyzet miatt a kormányzat több gesztust is tett az elmúlt napokban a nyugdíjreform egyeztetésére: vasárnap kormányzati szemináriumot tartottak, a reformért felelős kormánybiztos, Jean-Paul Delevoye pedig folyamatosan találkozik a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel, mielőtt december közepén véglegesíti a tervezet szövegét, amelyet jövő év elején ismerhet meg a parlament és a közvélemény. Több felmérés is azt mutatja, hogy a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, hetven százalékuk ugyanakkor a sztrájkot is támogatja, mert úgy érzékeli, hogy rosszul járhat az új nyugdíjrendszerrel.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- A vagyonadó tönkretenné a gazdaságot? 5 hónapja
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 5 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 5 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 6 hónapja
- "Visszavonom a két ünnepnap eltörlését" - mondta a kormányfő 6 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 6 hónapja
- Befagyasztanák a nyugdíjakat, eltörlik az ünnepnapokat – szavazás dönt a megszorításokról 6 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 7 hónapja
- Sztrájk lesz a Ryanairnél 7 hónapja
- Sztrájkhullám a hadiiparban: a Boeingnél elfogyott a türelem 7 hónapja
- Sztrájkolnak az autóbuszok vezetői Pécsen 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben