kapubanner for mobile

Az európai munkavállalók harmada dolgozik a tudásalapú gazdaságban

Az európai munkavállalók harmada dolgozik a tudásalapú gazdaságban

Magyarország.hu
2004. szeptember 21., kedd
Az európai munkavállalók csaknem kétharmada, 62 százaléka dolgozik a szolgáltatásszektorban, és harmaduk a legdinamikusabban növekvő tudásalapú gazdaságban.

Összehasonlításul, az ipar ma már csak a munkavállalók 18 százalékát alkalmazza. Ráadásul a szolgáltatásszektorban dolgozók száma az elmúlt három évben évi 1,7 százalékkal nőtt, míg az iparban dolgozóké évi 1,2 százalékkal csökkent.

A szolgáltatásokon belül is egyre nő azoknak a szerepe, amelyeket tudásalapúnak nevezünk (például a távközlés): az európai munkaerő 31 százaléka (vagyis a szolgáltatásokkal foglalkozók fele) dolgozik itt. Ez a szektor nő a leggyorsabban, átlagosan évi 2,3 százalékkal.

A leginkább szolgáltatásközpontú állam Luxemburg, ahol a lakosság 78 százaléka dolgozik ebben a szektorban. Ezt követi Nagy-Britannia, Svédország és Dánia. Magyarországon az emberek 61,22 százaléka dolgozik itt, vagyis nagyjából az uniós átlagnak megfelelő; a tudásalapú szolgáltatásszektorban 28 százalék dolgozik; 23,6 százalék pedig az iparban helyezkedik el.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek