Az inflációt meghaladóan kellene emelni a minimálbért
„A munkás bére nem romolhat, a bér legalább az inflációval emelkedjen. Ez jár, erről nem kell tárgyalni” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint öt éven keresztül az infláció felett 3-4 százalékkal kellene növelni minimálbért, hogy érzékelhetően jobban éljünk.
A minimálbér fokozatos emelése mellett érvelt szerdai oroszlányi lakossági fórumán Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. „Meg kell állapodni a munkaadókkal, hogy öt éven keresztül (...) az infláció felett 3-4 százalékkal növeljük a minimálbért, és három-négy év múlva érzékelhetően jobban fogunk élni” – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke mintegy 350 fős hallgatósága előtt.
„Szocialista barátaim azt mondják, hogy egy lépcsőben emeljük fel a nettó minimálbért 50-60 százalékkal. Ebbe bele fogunk gebedni, holnapután a cégek fele be fog zárni” –fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: „nagyotmondás helyett az igazmondásra kell összpontosítani”.
Gyurcsány Ferenc úgy vélte, ha egy erősebb fél visszaél a hatalmával, akkor be kell szállnia az államnak, „a baloldal államának és kormányának ki kell kényszerítenie a béremelést”. Emlékeztetett a DK alapításának 4. évfordulóján közzétett röpiratuk egyik fejezetére, amelyben kifejtették: tisztességesen meg kell fizetni a munkásokat.
„A munkás bére nem romolhat, a bér legalább az inflációval emelkedjen. Ez jár, erről nem kell tárgyalni” – jelentette ki. Gyurcsány Ferenc szerint annak sincs igaza, aki a hasznot lopásnak tekinti, mert a tulajdonosnak is jár a befektetése utáni jövedelem.
Amíg nincs egymással szolidaritást vállaló mentalitás, a békétlenség maradni fog – fogalmazott a politikus, aki szerint a fair viselkedés az, ha betartjuk a szabályokat, nem élünk vissza a helyzetünkkel, és „nem építünk üzleti modellt törvénytelen foglalkoztatásra”.
A DK elnöke szerint állampolgári joggá kellene tenni, hogy az emberek alapszinten normálisan éljenek, ehhez olcsóbban kellene adni az első két köbméter vizet, az első ötven kilowattóra áramot, illetve valamennyi internetes hozzáférést.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek