Az iparkamarához kerülhet a cégnyilvántartás
Parragh László, illetve az általa vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) bejelentette, hogy szívesen átvenné a cégnyilvántartást a cégbíróságoktól, és az NGM szinte azonnal támogatta a javaslatot. A Világgazdaság szerint a gazdasági tárca rögtön úgy látja, hogy a felvetés a gazdaság érdekeit és a bürokrácia csökkentését szolgálja.
Jelenleg a cégnyilvántartás a cégbíróságok dolga, gazdájuk, az igazságügyi tárca nem tiltakozott az elképzelés ellen, közölte, vizsgálja az ötletet. A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint a felvetés a gazdaság érdekeit és a bürokrácia csökkentését szolgálja, és azt „további egyeztetésre” alkalmasnak találta.
Önmagában elég jövedelmező a cégek bejegyzése, nagyjából évi 2-2,5 milliárdot hozhat az egyéb változásbejegyzések nélkül is tevékenység. Ezzel az MKIK nagyjából megduplázná a bevételeit, amik jelenleg döntően a kamarai tagdíjakból állnak.
Világgazdaság
Önmagában elég jövedelmező a cégek bejegyzése, nagyjából évi 2-2,5 milliárdot hozhat az egyéb változásbejegyzések nélkül is tevékenység. Ezzel az MKIK nagyjából megduplázná a bevételeit, amik jelenleg döntően a kamarai tagdíjakból állnak.
Világgazdaság
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon