Az MSZP nyelvvizsga nélkül is kiadná a diplomákat
Hiller István, az MSZP oktatási kabinetvezetője azt javasolja a kormánynak, hogy hirdessenek amnesztiát azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át a diplomájukat. Becslésük szerint mintegy 50 ezer emberről van szó.
Hiller István mint sajtótájékoztatóján - az MTI híradása szerint - elmondta, azt javasolják, hogy mindenki, aki a 2015/16-os tanév végéig lezárja a tanulmányait, azzal a bejegyzéssel kapna oklevelet, hogy nyelvvizsga nélkül. Aki a diploma átvételét követő két éven belül nyelvvizsgát szerez, az teljes értékű diplomát kap.
Az MSZP-s politikus ezt azzal indokolta, hogy a diplomamentő program megbukott, és különben is, majd a munkaerőpiac dönt arról, hogy foglalkoztatja-e a nyelvvizsga nélküli diplomásokat. Hiller közölte, hogy a javaslatot be fogják nyújtani az átalakítások miatt most módosítani tervezett felsősoktatási törvényhez.
Hiller közölte, hogy javaslatot tesznek arra is, hogy az egész napos iskolában a délutánokat állami költségen nyelvoktatásra használják.
KDNP: közérdek a diplomások biztos nyelvtudása
Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője, volt államtitkár megengedhetetlennek nevezte, hogy a jövő értelmisége ne beszéljen legalább egy idegen nyelvet; értékelése szerint az emberi kapcsolatok, továbbá - a világban való érvényesüléshez nélkülözhetetlen - kulturális, gazdasági és politikai együttműködések egyre bővülő idegennyelv-tudást igényelnek.
A politikus álláspontja szerint a nyelvismeret hiánya különösen megengedhetetlen a diplomások esetében, ezért jogosnak tartja a 2006-ban bevezetett szabályozást, amely a diploma átvételét a nyelvvizsga megszerzéséhez köti. Ennek fellazítására reagálva "különösen szemforgatónak" minősítette, hogy éppen azok állnak elő az ötlettel, akik - szerinte történetesen helyesen - annak idején így intézkedtek.
"Nem azon kell gondolkodni, hogy a fiatalokat hogyan kíméljük meg az idegen nyelv elsajátításához szükséges erőfeszítésektől, hanem ösztönözni, és ha kell, segíteni őket, hogy a tudást megszerezhessék" - fogalmazott a kisebbik kormánypárt képviselője, megjegyezve, hogy noha kevesen éltek a diplomamentő programmal, az is ezt a célt szolgálta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek