Az önálló vállalkozók száma nőtt, a társasoké csökkent tavaly
Tavaly év végén 1 millió 688 ezer vállalkozást tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarországon. Ez közel 22 ezerrel több az egy évvel korábbinál, de mindez az önálló vállalkozókat takarja, mert a társas vállalkozások száma csökkent.
A növekedés a bejegyzett vállalkozások számának közel 22 ezres, a nonprofit szervezetek számának másfél ezret meghaladó növekedéséből adódott össze, miközben a költségvetési, illetve a költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, valamint az egyéb szervezetek száma összességében 1749-cel csökkent.
A társas vállalkozások száma 2013. december 31-én kevéssel meghaladta a 600 ezret, számuk 413-mal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.
A nyilvántartásba vett önálló vállalkozók (korábbi elnevezésük szerint egyéni vállalkozások) száma 2013 végén közel 1 millió 88 ezer volt, és az év folyamán 2,1 százalékkal emelkedett.
Mind a társas, mind az egyéni vállalkozások közül a legtöbb vállalkozást a kereskedelemben regisztráltuk (24,1, illetve 16,4 százalék), utána következik a szakmai, tudományos tevékenység ágazat (16,5, illetve 12,6 százalék) és az építőipar (9,5, illetve 9,6 százalék). A legnagyobb mértékű a visszaesés a pénzügyi, biztosítási tevékenység területén, ahol az előző évinek alig több mint a héttizedét jegyezték be.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?