kapubanner for mobile

Az orvosi kamara figyelmeztet: baj lesz, mert megint kevés pénzt szánnak az egészségügyre

Egyre égetőbb a háziorvoshiány, csaknem háromszáz praxis betöltetlen az országban. Sok helyen csak azért nem omlott még össze a rendszer, mert a nyugdíjas doktor hivatástudatból folytatja a rendelést - tudatja a Hír Tv.

images

Országszerte krónikus a háziorvoshiány. A pályakezdők praxisonként tízmillió forintos állami támogatásra pályázhatnak, de évente csak 30-40 helyet lehet így betölteni.

Januárban 238 olyan praxis volt az országban, ahol legalább fél éve nincs állandó orvos, júliusban már 276. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke évek óta azt mondja: minimum évi tízmilliárd forint szükséges ahhoz, hogy működőképes legyen a rendszer és tartani lehessen a jelenlegi nem túl magas bérszínvonalat.

A jövő évi költségvetésbe azonban már megint csak 4,8 milliárd van írva, ami az orvosi kamara szerint kevés.

A környező országokhoz képest az egy főre eső egészségügyi kiadás Magyarországon az egyik legalacsonyabb a térségben: még Szlovákia is többet költ nálunk.

HírTv/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek