Az outplacement program most is jól jön
Dunaújvárosban átlényegül a Dunaferr, Natalia Bashynska, az új struktúra felelőse azonban biztonságot kínál az átszervezés ezernyi érintettjének.
A dunaújvárosi nagyvállalat gazdasági vezérigazgató-helyettese, az integrációs projekt vezetője, Natalia Bashynska felelős a folytatásért, azért, hogy a tagvállalatok szervezeti integrációja végrehajtódják, az új vállalati struktúra kialakuljon. Vagyis ez az az időszak, amikor igen sok kohászati dolgozó kap új munkát, új feladatot, vagy munkakönyvet. Az ukrán nagyvállalat eddig sem bocsátott el jelentős számban Dunaferr-dolgozókat, ezután is előtérbe helyezi az átképzést, az új feladatokhoz való alkalmazkodást, s a privatizációs szerződésben engedetthez képest valóban jóval kevesebb munkatársat bocsát el. De az a kevés is lehet sok, kivált Dunaújvárosban, a kohászvárosban, ha arrafelé a meghatározó nagyvállalat mellett viszonylag kevés cég kínál kevés munkalehetőséget. Ezért is kértük a vezérigazgató-helyettes válaszát arra, hogy az elkerülhetetlen elbocsátások során kell-e gondolniuk arra, hogy Dunaújváros kicsit olyan, mint egy hajdani orosz zárt város: aki kikerül a vasműből, az nem talál más komoly céget, elköltözni nem tud, azaz előbb-utóbb komoly bajba kerül? A Piac és Profitnak válaszolva azt jelentette ki Natalia Bashynska, hogy Dunaújvárosban jóval árnyaltabb a kép ennél, és természetesen tényleges megoldásokon is dolgozik a Dunaferr.
Dunaújváros annak idején valóban a Dunai Vasműre épült, és a Dunaferr - ismerte el az ukrán szakember - egészen a mai napig meghatározza a város életét. Ez a szerkezet nem egyedülálló Magyarországon, a rendszerváltás előtt számos nehéziparra települő város volt még. Mivel a nehézipar szerepe jelentősen visszaesett a rendszerváltás környékén, több városban bezártak ezek az üzemek, és helyi lakosság nagy része munka nélkül maradt. Ez egyébként nemcsak Magyarországra, sőt nemcsak a volt szocialista országokra jellemző: Németországban a Ruhr-vidéken ugyanilyen változások zajlottak le, ott sikerült az átállást úgy alakítani, hogy a környéken ne jelentkezzen tömeges munkanélküliség. Ha összehasonlítjuk Dunaújvárost más nehéziparra települt magyar városokkal, a Dunaferr története sikertörténet. Nem került sor tömeges elbocsátásokra, és a Dunaferr jelenleg nyereségesen működik. Ez köszönhető részben a sikeres privatizációnak, illetve annak, hogy a Dunaferr jelenlegi menedzsmentje mindent megtesz azért, hogy a vállalat modern, a nemzetközi piacokon is versenyképes, hosszú távon prosperáló vállalat maradjon. Ezt a célt szolgálja a jelenlegi integrációs folyamat is, illetve az a közel 45 milliárd forint értékű fejlesztés, melynek során kapacitásukat több mint 70 százalékkal növelik.
Az integrációs folyamat részeként átvizsgálják a munkaköröket: van olyan részleg, ahol valóban munkaerő felesleg van, van azonban olyan, ahol munkaerőhiány jelentkezik - érvelt már nem először az integráció felelőse. Azaz egy munkakör megszűnése nem jelenti automatikusan azt, hogy a Dunaferrnél foglalkoztatottak összlétszáma drasztikusan csökken. Azok számára, akiknek munkaköre megszűnik, a migrációs program keretében keresnek új munkakört a Dunaferren belül. Akiknek életkora ezt megengedi, az önkéntes nyugdíjazás keretében választhatják az előrehozott öregségi nyugdíjazást, illetve korengedményes nyugdíjat. Azok, akik esetében e megoldások nem alkalmazhatóak, egy osztrák mintára kialakított outplacement programban vehetnek részt. Ennek keretében maximum két évig folyósítják számukra előző évi jövedelmük egy részét, illetve segítik őket az átképzésben és az új munkahely keresésében. Talán nem ismert, de a Dunaferr dolgozói létszáma a rendszerváltás óta mintegy 40 százalékkal csökkent. Ennek a már 1995 óta működő outplacement rendszernek köszönhető, hogy a csökkenés nem gyakorolt negatív hatást a város munkaerőpiacára.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?