kapubanner for mobile

Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram

Augusztus-szeptemberben tartósan 4 millió 521 ezer alkalmazott dolgozott Magyarországon - mondta Marczinkó Zoltán.

Néhány hete Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a munkaerő-piaci reformprogram, amelynek középpontjában az álláskeresők munkavállalási esélyeinek növelése, valamint a munkaerőpiac valós igényeinek feltérképezése áll - jelentette be a Pénzügyminisztérium munkaerő-piacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán Kecskeméten.

Marczinkó Zoltán István a térség legnagyobb tíz munkaadójának tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az idén augusztus-szeptemberben tartósan 4 millió 521 ezer alkalmazott dolgozott Magyarországon, akiknek a fizetése átlagosan bruttó mintegy 360 ezer forint volt. Kiemelte: a foglakoztatás ilyen alakulása a pezsgő gazdasági környezetnek köszönhető, hiszen a 2019. első felében megvalósult beruházások mértéke időarányosan 18 százalékkal haladja meg a 2018. évit. A növekvő beruházások pedig megnövelték a munkaerő-keresletet is - tette hozzá.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek