Bécs járt a legjobban a bővítéssel
Ausztria húzta a legnagyobb hasznot a két évvel ezelőtti bővítésből gazdasági értelemben a tizenöt régi tagország közül állapítja meg a bécsi statisztikai hivatal tanulmánya.
A tíz új tagországgal folytatott kétoldalú kereskedelemben Ausztria már 2003-ban is 1,31 milliárd eurós többletet tudott felmutatni. Ez a szufficit azonban a csatlakozás első évében 33 százalékkal, a második évben pedig már 51 százalékkal emelkedett, s jelenleg soha nem látott magas szinten áll. 2005-ben már 11,7 milliárd eurónyi osztrák export célállomása volt a tíz új tagállam valamelyike (ez 17,6 százalékos emelkedés két év alatt), s bár az onnan származó import is bővült, csak 12,3 százalékkal, s így tavaly 9,7 milliárd euróra rúgott.
Kereskedelmi szempontból Ausztria számít az új tagállamok gazdaságával leginkább integráltnak a régi EU15-ön belül: az osztrák behozatalnak immár 9,9 százaléka származik a Tizektől, a kivitelnek pedig egyenesen 12 százaléka megy oda. Mindkét arány páratlanul magasnak számít a Tizenötök körében, bár Finnország a balti államokkal fenntartott szoros kapcsolatai miatt, Németország (a lengyelcsehmagyar kereskedelem súlya miatt) és Görögország (a ciprusi áruforgalom miatt) szintén az új tagokkal szorosabb kapcsolatokat ápoló régi tagállamok közé tartozik mutatja ki a WIFO bécsi gazdaságkutató intézet ezzel párhuzamosan közzétett tanulmánya.
Az osztrák politikusok ódzkodása dacára emelkedett a Tizektől érkező munkaerő aránya is, a teljes ausztriai munkaerő 1,4 százalékát teszi ma ki, szemben a két évvel ezelőtti 0,7 százalékkal, s a közgazdászok szerint ebből is egyértelműen profitál az osztrák gazdaság. Jól járt az osztrák beutazó turizmus is a bővítéssel. A csatlakozás óta a magyarok 12,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el osztrák szálláshelyeken, mint előtte. A szlovének esetében 11 százalékos, a cseheknél 8,6 százalékos a növekmény.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?