A Cafeteria kalandparkot nem lehet kihagyni!

Valahogy azt éreztem a Cafeteria kalandpark elolvasása után, hogy értékesebb, hasznosabb és persze kellemesebb lenne benyomásokról írni, mint tartalmat és szakmai megvalósíthatóságot elemezni, vagy saját példákat ecsetelni. A könyvből nyert gondolatok is arra sarkalltak, hogy szubjektívebb irányba kanyarodjak, hiszen az élmény mindig személyes. Egy szó, mint száz, végül arra jutottam, hogy élménybeszámolót adok a könyvről.

Vannak, akik egy könyvet kézbe véve rögtön kinyitják a borítót. Én először kicsit barátkozom a könyvvel. Ennél a könyvnél határozottan jó első benyomásra emlékszem: vidám, színes, ízléses borítót látok, könnyű és praktikus méretű. Nem igazán minőségi papír, de egy 110 oldalas szakkönyvet végül is nem a könyvespolc díszének szán az ember. Hiányzott a kellemes „újkönyv” illat, de kárpótolt, hogy valószínűleg környezetkímélő újrahasznosított papírból készült.

Őszintén szólva a cím nem dobott fel elsőre. A cafeteria szó miatt. Meg lehet kövezni érte, de számomra a cafeteria jó ideje nem a juttatások „high-tech”-je. Kell? Igen. Van? Pipa. Nincs? Ciki. Eltöröljük? Még mit nem! Az igazság az, hogy nagyjából a munkavállalók is így viszonyulnak hozzá. Klasszikus higiéniai tényező lett a motivációs palettán. A cím alapján az a gondolat kerülgetett, hogy talán valami fából vaskarika dolog lesz. Kicsit szkeptikus lettem, bár az élményekre utaló alcím a „gamification” hívószavaként izgalmasnak ígérkezett.

A könyvet kézben tartva mindenképp volt bennem egyfajta elismerés a szerző iránt, egyáltalán a mű megírása okán. Ha elmegyünk egy könyvesboltba, sajnos igencsak kicsi az esély, hogy hazai szakember tollából származó új HR könyvvel találkozunk a menedzsment szakirodalom polcán. Juttatási témában született mű pedig még inkább fehér holló.

Szóval, túllendülve az első benyomások egyvelegén, belevetettem magamat az olvasásba.

Beindult az ötletgyár

A könyv azonnal érdekessé vált: gondolatokat ébresztett, ötleteket hívott elő, megmozgatott korábbi tapasztalatokat, és rendezett máskor olvasott módszereket, megoldásokat. Hamar azon kaptam magam, hogy nemcsak olvasok, hanem dolgozok - tervezek, opciókat és verziókat gyártok a saját cégünk juttatási rendszerére. A tartalom impulzív jellege miatt hamar elfáradtam, egyszerűen le kellett tenni és pihentetni a gondolatokat.

Tudjuk, milyen most a munkaerőpiac. Mi, vállalati HR szakemberek, mindannyian ki vagyunk éhezve az ötletekre, új megoldásokra. Az első 30 oldal után eltöprengtem azon, hogy miért érzem nagy szerencsének, hogy eljutott hozzám ez a mű, és miért pont ennek a könyvnek a hatására indult el bennem az „ötletgyár”?

Bevallom, hogy meglepetésként ért a saját konklúzióm. Az „élményesítés” mint HR fejlesztési koncepció nem új felfedezés. Temérdek cikket olvashatunk szinte bármely HR tevékenységre nézve, hogyan kéne, lehetne pozitív impulzusokkal gazdagítani, kezdve a toborzástól, a beléptetésen és feladatkörön át, a munkahelyi közösség és munkakörnyezet megtartó erejének növeléséig.

Az, hogy egy ilyen irány a cafeteria köntösében is elképzelhető, egy szakcikk formájában biztosan nem fogott volna meg.
A neten gyakran olvasok szakmai cikkeket, gyakorlatilag minden nap. Sőt, ténylegesen szakmai tartalmat csak a neten olvasok, és csakis rövid cikkek formájában. Hoppá!!! Kicsit szíven ütött, amikor belegondoltam, mikor olvastam utoljára könyvet. Ja, amúgy nem csak szakmai könyvet. Nem árulom el mikor, kínos lenne.

Rohanunk, azt gondoljuk, hogy a „briefing” mindig tuti. Abszolváljunk minél több infót, de csakis röviden! Szakmai tartalmak terén meg pláne. A szakmai pályán maratonisták vagyunk, fejlődési oldalról mégis sprintekkel akarunk csak edzeni. Jók a cikkek, kellenek, de 1-2 oldalnyi információs „shot” helyett bizony néha nagyon gyümölcsözővé válhat, ha 50-100 oldalnyi tartós, ismétlődő impulzus dolgozza meg az agyunk szakmai részét is. A globális szakirodalom elhalmoz minket, talán épp ezért veszítünk a kreatív szakmai reakcióképességünkből.

Olvasom a Cafeteria kalandparkot és egyszerűen jólesik, hogy rendszerszerűen körbejárja, javaslatokkal, ötletekkel, kérdésekkel és dialógusokkal oltja belém az alapkoncepciót. Ezt a koncepciót egy szakmai cikk néhány bekezdésben ellobbantotta volna, mint egy kevés nyomot hagyó gyufaszálat. Végigérve a könyvön elégedettséget éreztem. Egyrészt sok használható megoldást kaptam, másrészt ott volt az olvasás mellett végzett munka eredménye: egy új motivációs eszköz koncepciója a cég számára, ahol dolgozom.

Az oldalakat még egyszer végigpörgetve, a könyvvel ápolt immár baráti viszony ellenére, kedélyesen „beszóltam” egyet a nyelvi és elütéses hibákért, de aztán elismertem, hogy kár ezen finnyáskodni, ma már én sem feltétlenül lépek vissza a szövegben egy-egy karakterelütést korrigálni.

A könyvet végül azzal a gondolattal hajtottam be, hogy a jövő évi HR akciótervek részletes kidolgozása előtt még egyszer átolvasom, hogy újra belerántson ebbe a termékeny alkotóállapotba. Nem is raktam fel a polcra, kéznél tartom, hogy bármikor elővehessem.

Fotó: Pixabay

Rátkai Balázs