kapubanner for mobile

Bejelentette a leépítéssel járó átalakítási tervét a Chrysler

Elemzők szerint tízezer órabéres munkás veszítheti el állását a DaimlerChrysler költségcsökkentő folyamatának következményeként.

Chrysler munkatársak ezrei várták, hogy megtudják, továbbra is alkalmazzák e őket, miután a vállalat bejelentette, hogy kisebb átalakításokat hajt végre az amerikai főhadiszálláson, értesült az AP hírügynökség.

Elemzői becslések szerint az óradíjas munkásokon kívül 1000-1500 tisztségviselőt érinthet az elbocsátás. A vállalat hivatalosan nem kívánta kommentálni a bejelentést.

A létszámcsökkenés nagy része az elemzők szerint a teherautókat gyártó üzemeket érinti, ugyanis a fogyasztói igények a sportterepjárók helyett az alacsonyabb fogyasztású autók felé tolódtak.

Abban a legtöbb elemző egyetért, hogy a 2100 főt foglalkoztató newarki gyárat fenyegeti leginkább a bezárás, ahol az eladási nehézségekkel küszködő Dodge Durangót, valamint a Chrysler Aspent szerelik össze. A lehetséges célpontok között van az 530 fős detroiti motorgyártó üzem is, ahol a 4,7 literes, V8-as blokkokat készítik.

A Chrysler másfél milliárd dollárt vesztett 2006 utolsó negyedévében, az eladások pedig hét százalékkal csökkentek tavaly. A teherautók és nagyobb szabadidő autók a vállalat amerikai eladásainak hetven százalékát teszik ki, amely több, mint bármelyik más gyártó esetében.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek