kapubanner for mobile

Békés megyében több mint ezer munkahelyet sikerült megőrizni

Békés megyében összesen 1385 foglalkoztatott munkahelyét sikerült megőrizni a kis- és középvállalkozások részére igénybe vehető munkahelymegőrző pályázati programok segítségével október közepéig - mondta Erdős Norbert kormánymegbízott, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön, amikor újabb nyertes vállalkozók vehették át a támogatásról szóló határozatokat.

Erdős Norbert elmondta: Békés megyében 2012-ben összesen 772 millió forint támogatás áll rendelkezésre a munkahelyek megőrzésére. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap megyére jutó keretösszege 165 millió forint, míg a decentralizált alapban 607 millió forint áll rendelkezésre.

A kormánymegbízott kiemelte: munkahelyek megőrzésére a megyék közül Békés kiemelkedő összeget fordít 2012-ben, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október elején további háromszáz millió forint foglalkoztatási támogatás felhasználásáról döntött. Eddig 89 Békés megyei kis- és középes vállalkozás vehette át a munkahely megőrzésről szóló támogatási határozatot. A nyertes vállalkozók 1385 munkahely megőrzéséhez nyertek vissza nem térítendő forrást, a támogatások segítségével a nyertes 89 vállalkozás összesen 1965 főt foglalkoztatását vállalta.

Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója a foglalkoztatási célokkal kapcsolatban azt mondta: gazdasági válság időszakában a munkahelyteremtés mellett a munkahelyek megőrzése is nagyon fontos, hiszen a támogatást elnyerő Békés megyei vállalkozások lesznek azok, amelyek a válság után termelésnövelő beruházásokat valósítanak meg és bővítik a foglalkoztatottak létszámát. Az igazgató szerint a nemzetgazdasági miniszter által megítélt további háromszáz millió forint segítségével újabb harminc vállalkozás jut többletforráshoz.

Békés megyében a munkanélküliek száma szeptemberben 22 857 fő volt, 2011 szeptemberében a regisztráltak száma 25 101 fő volt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek