kapubanner for mobile

Belga vezér került a Nestlé élére

Meglepetésre a belga Paul Bulckét nevezték ki a Nestlé új vezérigazgatójává. Az 53 éves szakember 2008 áprilisában veszi majd át a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari konszernjének az irányítását.

Bulcke 1979 óta dolgozik a svájci vállalatnál, és eddig többek között a karibi térségbeli, a latin-amerikai és az észak-amerikai értékesítésért volt felelős. A Nestlé közleménye szerint személyében egy "erős és pragmatikus vezető" kerül a csoport élére. Az elemzőket mindezek ellenére meglepetésként érte Bulcke kinevezése, adja hírül az AFP hírügynökség.

A jelenlegi vezérigazgató, az osztrák Peter Brabeck április után is a cégnél marad: továbbra is ő lesz az igazgatótanács elnöke. A 63 éves szakember egyébként 1997 óta irányítja a Nestlét: vezetése alatt a cég felvásárolta - többek között - a Gerber amerikai bébiételgyártót és a svájci gyógyszergyártó óriás, a Novartis gyógyászati tápszereket gyártó és forgalmazó üzletágát.

A Nestléhez olyan Magyarországon is forgalmazott márkák tartoznak, mint például a Nescafé, a Maggi, a Kitka, a Vittel vagy a Schöller.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek