Béremeléssel küzd az infláció ellen Putyin
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVlagyimir Putyin orosz kormányfő a hétvégén bér- és nyugdíjemelést, valamint a szociális kiadások növelését ígérte a növekvő infláció ellentételezésére, és az antiinflációs politika hatásainak enyhítésére.
A francia Le Monde-nak nyilatkozva elmondta: kormánya tudatában van az inflációs veszélyeknek, és azt is megérti, hogy a növekvő bérek az inflációt tovább gerjesztik, de a kormánynak egyszerűen így kell tennie, és így is tesz. Oroszországban immár 15 százalék körül van az infláció, miközben a kormányzati éves cél 10,5 százalék. A bérek áprilisban nominálértékben 28 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet, és több szakértő máris arra figyelmeztet, hogy Oroszország olyan inflációs spirálba kerülhet, mint Latin-Amerika a kilencvenes években, ezért a bérkiáramlás ellenőrzése szükséges lehet.
Putyin ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az infláció növekedése főként az élelmiszerárak emelkedéséből fakad, és az élelmiszerek adják az orosz átlagháztartás fogyasztói kosarának nagy hányadát, mintegy negyven százalékát. Az orosz kormányfő az interjúban azt is elmondta, hogy a következő években magasabb nyersolaj-kitermelést vár Oroszországban, az adókönnyítések, az olajipari beruházások és új olajmezők üzembe állítása nyomán.
Oroszország - a világ második olajtermelője Szaúd-Arábia után - olajtermelése az első negyedben egy százalékkal csökkent a tavalyi első negyedhez képest, de a szakértők az idei év egészére mégis egy százalékos növekedést várnak 2007-hez viszonyítva. Tavaly csak 2,3 százalékkal nőtt az orosz olajkitermelés - 491 millió tonnára - , a korábbi évek ennél jóval magasabb üteme után. Az olajtermelés felfutása 2003-ban érte el csúcsát, amikor 11 százalékos volt a növekedés a megelőző évhez képest. Akkor Oroszország többet termelt ugyan, de kevesebbet exportált mint Szaúd-Arábia.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc