Bérfeszültséget hozott magával az orvosok béremelése
A Népszava cikke szerint sem az ápolók, sem a szakszervezetek nem elégedettek az egészségügyi szakdolgozók béremelésével.
„Van olyan nővér az osztályunkon, akik kerek perec megmondta a főorvosnak, hogy mostantól végezze maga a saját munkáját, ha már januártól másfél milliós lesz a bére. Mert ő ugyan mostantól nem fogja” - mondta a lapnak egy ápolónő, hozzátéve, hogy sok orvosi feladatot is az ápolók végeznek.
„Az orvos naponta a reggeli kis viziten és a heti két-háromszori nagyvizitre jön oda, mégis ők kapják a nagy fizetést. Megalázó az, ami most velünk történik” - mondta egy három műszakban dolgozó ápoló, akinek 100 ezer forinttal nőtt a bére.
Az érintettek szerint tovább rontja a hangulatot, hogy a vészhelyzeti rendelkezések miatt nem mondhatnak fel. Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke szerint a 20 százalékos novemberi béremelés valójában csak 16,5 százalék, mert nem a múlt havi bérre emelték rá a húsz százalékot, hanem a 2019-es bruttó bérekre.
„Ahhoz képest, hogy ezalatt a 41 év alatt magas lett a vérnyomásom, és ízületi kopásokat, gerincsérvet szereztem a betegágyak mellett, nem sok” - nyilatkozta a Népszavának egy 41 éves munkaviszonnyal rendelkező ápolónő, aki nettó 370 ezret keres.
Soós Adrianna, az Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke is egyetért abban, hogy nem sokkal nőtt az ápolók bére. Hozzátette: az eddigi 300 ezerről akár egymilliósra is növekedhetett az orvosok és a szakdolgozók bére közti különbség.
Népszava
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 1 hónapja
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 2 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 3 hónapja
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 3 hónapja
- Bértáblák 2026 4 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 4 hónapja
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 5 hónapja
- Aggasztó a magyar orvosok mentális állapota: 100-ból 2-nél súlyos az öngyilkosság veszélye 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?