Betegszabadság a lusta dolgozók mentsvára
A szigetországi kis- és középvállalkozások annyira félnek a munkaügyi perektől, hogy nem mernek megválni a folyamatosan alulteljesítő dolgozóiktól, derült ki egy brit felmérésből. A kutatások szerint a gyakran betegszabadságot kivevő lusta dolgozók sokkal gyakoribbak a nagyvállalatoknál. hirdetés
A Munkajogi Tanácsadó Szolgálat (Employment Law Advisory Services) tanulmánya szerint a kisvállalkozások negyedénél foglalkoztatnak olyan embereket, akik nem a munka frontján, hanem leginkább a betegszabadságok napjainak számában jeleskednek.
A cégek azonban nem tesznek semmit, mondván, hogy nincs meg ehhez a jogi hátterük, mivel Nagy-Britanniában a jog a munkavállalók oldalán áll. A Tanácsadó Szolgálat azonban a munkaadók segítségére sietett és kifejlesztettek egy olyan rendszert, amelyik nem csak hogy rögzíti a dolgozók betegnapjait, de jelzi is, amikor a rendszeres távolmaradás már kritikus szintet ér el.
A szoftver azokat is kiszűri, akik rendszeresen pénteken illetve hétfőn érzik úgy, hogy súlyos kórság gyötri őket, valamint képes kiszámolni, hogy a krónikusan kimaradozó dolgozók mennyi bevételkiesést okoznak a cégnek. Ezután pedig segít a menedzsereknek, hogy a renitens dolgozókkal szemben milyen fegyelmi eljárásokkal orvosolhatják a problémát.
A főnökök és alkalmazottak döntő többsége úgy gondolja, néhány kollégájuk folyamatosan alulteljesít. Az Investors in People felmérése szerint a főnökök 75, míg az alkalmazottak 80 százaléka gondolta úgy, hogy néhány kollégájuk "halott ügy", a legfőbb kiváltó oknak pedig a lustaságot jelölték meg.
Az alkalmazottak közel fele került már munkakapcsolatba olyannal, akiről úgy gondolta, hogy lusta és nem kompetens a kirótt feladatra. Ennek ellenére tíz dolgozóból négyen úgy vélik, menedzsereik semmit sem tettek az elhárítás érdekében.
Az Investors in People adatai szerint a munkájukat nem jól végző munkavállalók sokkal gyakoribbak a nagyvállalatoknál. A felmérés szerint a több mint ezer embert foglalkoztató társaságok dolgozóinak 84 százaléka vélekedett úgy, hogy náluk biztos van alulteljesítő kollega. Míg a kevesebb, mint 50 főt alkalmazó cégek esetében ez az arány mindössze 50 százalékos volt.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?