kapubanner for mobile

"Bizakodásra ad okot a 44 ezer új állás"

A miniszterelnök szóvivője szerint Magyarországnak meg kell nyernie az államadósság elleni háborút, ami csak úgy lehetséges, ha minél több ember munkájára lehet számítani. Éppen ezért bizakodásra ad okot, hogy augusztusban a munkaadók 44 ezer új állást jelentettek be - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Szijjártó Péter, utalva a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss adataira.

A szóvivő kiemelte, az augusztusban bejelentett 44 ezer új állás 62 százalékkal több, mint egy évvel korábban. "A munkát támogató arányos adórendszer kiteljesítésével, valamint a START munkaprogramok megindításával a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés áll" - közölte Szijjártó Péter.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss adatai szerint - köszönhetően a támogatott állások (főként közfoglalkoztatás) növekedésének - összességében emelkedett a bejelentett új állások száma Magyarországon: 13.300 foglalkoztató összesen 44 ezer új álláslehetőséget jelentett be augusztusban a szolgálathoz. Ez az előző hónaphoz és az előző év azonos hónapjához képest is bővülést jelent, előbbi esetében 5,7, utóbbinál pedig 61,8 százalékos az emelkedés.

A szolgálat adataiból ugyanakkor az is kiderült, hogy a versenyszférában több mint féléves mélypontra süllyedt az új állások száma.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek